Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
A JELENKORI PROBLÉMA: ISTEN HALÁLA Másrészt, úgy is dönthetünk, hogy csak a világ van, azaz csak ez van, vagy legalábbis csak ez az, ami számít. A materiális világegyetem, beleértve az embert is, egy önálló, függeden valóság és rend. Önmagában is fennmarad, és mindig is fennállt, már az örökkévalóságtól fogva. Valahogy sikerült létrehoznia önmagát, ha egyáltalán van értelme a létrehozásáról beszélni. Mindenesetre azért van, hogy önmagát magyarázza. Ezen a világon kívül semmi sincs. Egészében véve nincs Isten. „A csillagok - suttogja — vakon futnak.” Ezzel a materializmus mellett döntöttünk. Nekünk már csak a formáját kell megválasztanunk. A modern értelem számára az ókori sztoikus materializmus valószínűleg túlzottan fantáziadús, túl egyértelműen tudománytalan. Azonkívül etikája túl szigorúan racionális volt. De választhatunk, feltéve ha még mindig a tizenkilencedik század első feléhez vonzódunk, mechanikus materialista monizmust is. Ezt aztán egy kicsit időszerűbbé tehetjük a későbbi evolucionizmus hozzáadásával. Bárhogy is tegyünk, az ateizmust választjuk. Ez egy nyilvánvaló, és általában elismert tény. Természetesen az átlag ateista, a nagyszerű tizenkilencedik századi ember - aki számára Haeckel (a darwini betetőzéssel együtt) volt az Utolsó Intellektuális Szó — ezt készséggel elismerte. A tizenkilencedik század magasztos racionalista optimizmusát azonban lehet, hogy egy kissé régimódinak találjuk. Marxszal együtt észrevehetjük a materialista monizmus, különösképpen is mechanikus változatának a sekélyes voltát. Ezért talán Marx dialektikus materializmusát akarjuk választani. De ebben az esetben óvatosnak kell lennünk — azaz, ha még mindig ragaszkodunk az ateizmusra való modern törekvéshez. Ez egy bonyolult kérdés, amit örömmel megvilágítok. Elég egyértelmű, s ezt Marx is nyíltan elismerte, hogy a marxista értelemben vett dialektikus materializmus kiindulási alapja az ateizmus. Az azonban már egyáltalán nem egyértelmű, még ha ezt Marx nem is ismerte el, hogy a marxista dialektikus materializmus ateizmushoz vezet. Ha ezt a valóságról alkotott elméletet csupán egy filozófiai-tudományos elméletnek tartjuk, és ha ezért az, mint minden ilyen elmélet, nyitott további kritikai átdolgozások számára, azaz, ha a marxista dialektikus materializmusból nem csinál abszolút dogmát egy ateista társadalom létrehozására törekvő politikai alkímia, ahogy az a Szovjetunióban történt, ha mindez adott, akkor könnyen meglehet, hogy a dialektikus materializmus nyitott a teista következtetések előtt. Könnyen meglehet, hogy nem feltétlenül ateista következtetésekre jut. Könnyen meglehet, mondom én, de vannak tudósok, akik azt mondják, hogy így is van. Részemről, mint teológus, megelégszem azzal, ha azt mondom: lehetséges. Ami a többit illeti, az tudományos kutatás kérdése. A kérdés az, hogy a marxista dialektikus materializmus immanens kritikája mit mutatna: azt, hogy az nyitott, vagy azt, hogy az zárt az Istenbe vetett hittel való összekapcsolásra? Ez ma egy fontos kérdés, azonban az én kérdésem itt nem ez. Az én felvetésem, a Bibliából kiindulva az, hogy az 103
