Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
John Courtney Murray A harmadik nagy középkori intellektuális esemény, és mind közül a legjelentősebb, a teremtés problematikájának az értelmezése volt. Ezt tartották, és még ma is ezt tartják a keresztyén filozófia központi problémájának: a végtelen és a véges, a szükségszerű és a feltételes, az örök és az időleges, az abszolút és a relatív egyidejű létezésének és együtt munkálkodásának a kérdése ez. A problémának két aspektusa volt, egy metafizikai és egy morális. Az Isten és a teremtmény közötti viszony metafizikai problémáját könnyű megvilágítani. Ha Isten van, és, ha O az, aki, akkor rajta kívül hogyan lehet bármi más is? Úgy tűnik, hogy Isten végtelen, feltétlen, örök és abszolút létén kívül nincs helye a létezés egy másik fajta rendjének, amely véges, feltételes, időleges és relatív. A középkori gondolkodás hagyományához szervesen hozzátartozott az a meggyőződés, hogy ez csak szintézis kérdése. A problémát az jelentette, hogy miként egyeztessék össze azokat az igazságokat, amelyek nem mint ellentétek, hanem mint pólusok állnak egymással szemben. A skolasztikusok, így értelmezve a problémát, nem kevés sikerrel küzdöttek vele. Azonban már magának a kérdésnek a felvetése is a hagyománnyal való szakítás lehetőségét kínálta. A modern gondolkodás megadta magát. Úgy döntött, hogy a problémát olyan alternatívák közötti választásnak tekinti, amelyek valóban ellentétesek. Ebben az elhatározásban, és az ebből fakadó döntésekben, az ateizmusra való modern törekvés teljes elszántságában mutatkozik meg. Az alternatívák elég világosak. Dönthetsz úgy, hogy egyedül Isten van, vagy úgy, hogy egyedül a világ. Mindkét döntésnek az ateizmus a következménye. Tegyük fel, úgy döntünk, hogy egyedül csak Isten létezik. Ebből az fog következni, hogy mivel a világ minden empirikus nyilvánvalóságával jelen van, ezért magának a világnak is a létezés isteni rendjéhez kell tartoznia. Ezzel a panteizmus valamilyen formáját választottuk. A legősibb forma, a primitív animizmus, többé már nem járható út, mivel a modern ember számára ez bűzlik a babonától. De dönthetünk úgy is, hogy ősi gnosztikus elméleteket finomítunk valamilyen emanációs panteizmussá, mely kevésbé képzeletdús és látszólag filozófikusabb. Esedeg voksolhatunk egy dinamikus panteizmusra, a felemelkedő istenség elméletére. De eshet a választásunk, a tizenkilencedik századi rendszerépítési kényszer hatására, valamilyen idealista monizmusra, azaz lehet az a meggyőződésünk, hogy csak az Idea a Valós (Isten), minden egyéb dolog pedig csupán véges realizációja ennek az Ideának. Bármelyiket is válasszuk, az ateizmust választjuk, mivel a panteizmus ateizmus. Ha minden Isten, akkor semmi sem Isten. Pontosabban a panteizmus tagadja, hogy Isten a Teremtő, ha pedig Isten nem a Teremtő, akkor nem is Isten. Ennél a pontnál megjegyezném, hogy itt az ateizmusra való modern törekvés pontos iránya teljes egyértelműséggel jelenik meg. Nem Isten puszta létét támadja meg, hanem azt a keresztyén hittételt, hogy Isten a világ teremtője. 102
