Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Adottságok, tények, metaforák - avagy mit lát egy látlelet?
Nagy Károly 7.solt dalom viszonyaira hasonlít,75 s ez a helyzet az evangélium hirdetésének — azaz hivatásunk betöltésének — inkább kedvez. Nem könnyíti meg, hiszen a pluralizmus, a liberális társadalom nehezen tolerálja a kizárólagosságot hirdető krisztusi megváltás embereit, és a keresztyénség ismét kikerül a hatalom pozíciójából (melyben, valljuk be őszintén, túl sok keresnivalója nem is volt, s mely legalább annyit ártott neki, mint amennyit használt), s ezért identitásunk radikális újragondolására, bibliai reformációjára van szükség. Ebben segíthet egy új metafora, mellyel szemben két alapvető követelményt lehet felállítani: egyfelől legyen biblikus, másfelől legyen időszerű a szónak abban az értelmében, hogy általa saját korunk kihívásaira választ adhassunk. Az első követelménynek a Fa megfelel, ám mint láttuk, az utóbbinak nem. Ez az új metafora lehetne az Örökség. Az örökség az egyik leggazdagabb tartalmú bibliai metafora. Elég, ha Lévi fiainak örökségére gondolunk: „Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között.”76 Könnyen belátható, hogy ez a metafora alapvetően formálhatja át a térben és időben való létezésről alkotott identikus elképzeléseinket, és segíthet választ találni a korábban feszegetett kérdések némelyikére. Az örökség metaforája másfelől a korszerűség követelményeinek is megfelel. Nem organikus, ami azt is jelenti, hogy nem független az egyének közti interakciótól, nem lehet magára hagyni, nem fejlődik magától, mint egy fa - és nem hal meg. Egyszerre lehet tárgyi és szellemi. Konvertálható, azaz eleve alkalmas arra, hogy különböző élethelyzetekre (-ben) alkalmazzuk. Függeden tértől és időtől legalábbis abban az értelemben, hogy az emberek közti kapcsolatrendszerre, illetve e kapcsolat minőségére utal, s mint ilyen lép be a tér és idő meghatározta konkrét helyzetekbe. Nem érvényteleníti a történetet, kultúrát, tradíciót, hiszen önmaga is annak része, saját története van — nem tűnik el a történelem, csak esetleg mások lesznek a hivatkozási pontok — viszont azáltal, hogy reflektív, tudatos viszonyulást követel, lehetőséget ad arra, hogy mi magunk is aktívan vegyünk részt formálásában. Ez az aktivitás azonban felelőséget feltételez, hiszen az örökségből könnyű elhagyni, elfelejteni a számunkra adott esetben kellemetlennek tűnő részeket, ahogyan az sok esetben az ún. örökségesítési folyamatokban megtörténik. Az örökség nem új, s nem is idegen fogalom egyházi diskurzusunkban, azonban eddig leginkább mint egyfajta korpusz, illetve az arra történő rámuta75 Hasonló tényezők pl. a hatalmas területre kiterjedő egységes infrastruktúra, a lokális kultúrák közötti közvetítő nyelv és kulturális elemek megléte, a „hellenisztikus kozmopolita” karaktere, stb. 76 4Móz 18,20. valamint Róm 8,16-17. 54
