Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
41. Rá fog érni A fiatal szomszéd ritkán teszi be lábát a templomba. Udvarunkat csak drótkerítés választja el egymástól. Igaz, a külső illemhely, a sűrű magas orgonabokrok, a tyúkól, meg a mogyoróbokor úgy takar, mintha magas kőkerítés volna. A hangot azonban nem fogja fel. Akadnak kis rések is, ahol egészen közvetlenül beszélgethetünk egymással. Egy ilyen résnél panaszolta egyik szürkületkor a szomszéd édesapja, hogy beteg a malac, és mondta másnap reggel vidáman, hogy „józa- nodik már”. Most vasárnap reggel van. Hallom, Zoltán társalog teheneivel, majd a süldőket zavarja az ólba. Leghangosabban édesapjára kiabál. Nem mintha nagyot hallana. Szomorú, de sok öregnek ez a jutalma!... Végül nagy erővel csapódik az istálló ajtaja. Nem leskelődöm. Miután minden elcsitul, az orgonabokor mellett odasettenkedem a kerítés egy alkalmas szakaszához. Beszélgetünk Zoltánnal. Említem neki, milyen szomorúan hallottam, hogy veszteséges a Tsz. Nevetve kérdezi, azt nem hallottam, hogy a tagok akkor élnek jól, mikor a Tsz veszteséges? Búcsúzóul, mintha csak úgy mellékesen tenném, kifejezem reménységemet, hogy viszondátjuk egymást az istentiszteleten. „Jaj, tiszteletes úr, nem érek én rá még meghalni se.” — Hátborzongató, mikor az ember gőgösen ki meri mondani, hogy Isten számára nincs érkezése. Mindig megdöbbenek rajta. Kissé élesen „nyugtatom meg”: Ne aggódjék, arra egészen bizonyosan rá fog érni! 42. A célba jutott párttitkár Sándorral, a kurátorral megyünk meglátogatni a falu végén lakó Tyukodi Márton presbiterünket. Hetek óta nem volt közöttünk, pedig soha se szokott elmaradni a gyülekezetből. Mikor 18 éves lánya tüdővészben meghalt, hűséget fogadott Istennek. A párttitkárék háza előtt visz el utunk. Felesége a kapuban beszélget szomszédasszonyával. Férje többszörösen kitüntetett veterán. Tudom, hogy most betegen fekszik. Meleg szívvel köszönünk az asszonyoknak, akik áldás-békességgel viszonozzák. „Jaj, drága tiszteletes úr, már azt hittem, hogy hozzánk jönnek” — mondja az asszony szemrehányóan. Erősen meglepődöm, szégyellem is magam. Kiderül,
