Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - MÚLTUNK - Horváth Barna: Pályánk emlékezete VIII. - Utazni kell!
Horváth Barna lehetett is kapni elfogadható áron. Házigazdánk még tudott is magyarul és közölte velünk, hogy járt ő már Miskolcon az első világháború után, és nagyon rosszul esett neki, amikor azt mondták, hogy "a kása nem étel, a tót nem ember". Elitélő nyikkantásokkal fogadtuk ezt a közlést, és próbáltuk cáfolni a hajdan volt ’Herrenvolk" hamis tézisét, hogy sértődöttségét oldjuk. De hát neki ez jut eszébe a magyarokról, és ha nagyon haragudna, megtehetné, hogy nem is ad szállást nekik. A Tátra fénylő csúcsainak előterében így ismerkedtünk a "rossz szomszédság" előjeleivel, amit a boltokban is lehetett tapasztalni. Rájöttünk, hogy oroszból tákolt félmondatokkal előnyösebben közlekedhetünk. A szláv örökség közös szókincse révén elértük, hogy még bolgárnak is néztek, mert annyit nem tudtunk oroszul, hogy orosznak nézzenek. Nem volt még messze gyermekkorom drótos tótja, aki a Magyar utcán furcsa éneklő hangon hirdette foltozó művészetének elközeledtét. A magyar őslakosok tömeges kitelepítése még közelebb volt és tudomásul kellett vennünk, hogy új keletű gyűlölködés és annak mesterséges szitása van folyamatban. Az, ami évszázadokig a miénk volt, nincs többé és ráadásul még gyűlölnek is, mert rossz a lelkiismeretűk. Néhány év múlva, 68-ban majd bevonul a magyar hadsereg, hogy újabb nemzedéknyi életidőre biztosítsa a haragtartást a "béketábor" közös nagy családjában is. Az időrendből kilépve, ide kívánkozik a 68-as élmény, amikor Németországból kocsival hazafelé jövet tanúi lettünk a szovjet megszállásnak. Drezda környékén, Wendischbora nevű faluban vendégei voltunk Irmhild Curth orvostan-hallgatónő családjának. Berlin megtekintését tűztük ki célul, de már Treuenbritzennél letérítettek a főútvonalról, és csak nagy kerülővel tudtunk a Berliner Ringen haladva Kelet-Berlinbe jutni. Csapatösszevonások miatt gyorsan megnéztük amit lehetett, és még aznap visszafordultunk, mert sejtettük, hogy valami lesz, amit nekünk jobb elkerülni. Sebtében elköszöntünk és átjutva a német határon Terezinig mentünk, ahol egy campingben megaludtunk. Másnap még megnéztük a Koncentrációs tábort, majd kijutva az országúira, szovjet tankok menetoszlopait kerülgettük. Felettünk helikopter recsegése fokozta az idegfeszültséget. Az útkereszteződéseknél kis zászlókat lengető biztosítók és fegyveres erők álltak. Kolinba érve, Mártának feltűnt, hogy sokan rádiót hallgatnak az utcán. Próbáltuk kérdezni, hogy mi történt, de voltak, akik öklüket rázva, ellenségesen mutogattak. A nehéz harci gépek egyre félelmete80
