Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - MÚLTUNK - Horváth Barna: Pályánk emlékezete VIII. - Utazni kell!
Horváth Barna meg kellett tisztogatni a gyertyát. Missziói útjaim tehát ott kezdődtek a Tápió környéki síkságon, ahol meg lehetett tanulni a pontos érkezést, mert néhányan mindig vártak. A lelkészcsalád még alvásban volt mikor megérkeztem, reggeli kikészítve, Dongó menetkészen, prédikáció leírva és beillesztve a Bibliába. Ünnepi jóérzésekkel indultam a szórványszerű kis falvakba és hamar kitanultam, hogy hol lehet az országútról letérve, a földek között átvágással rövidíteni. Az egyik kis falut Halesznek hívták, és végtelennek látszó templomépítéssel voltak elfoglalva. Még évek múltán is úgy hírlett, hogy a helybeliek buzgalma kimerült és kezdték belátni, hogy eszközök híján az 50-es évek ellenszelében majdnem lehetetlenre vállalkoztak. Később volt teológustársam, Sípos Ete Almos került Tápiószelére és a környék falvaiba. Évtizedeken át sikerült megmutatnia, hogy a szent céloknak odaszentelt élet megtermi gyümölcsét, még ha néha hosz- szúnak tűnik is a várakozás. A Zempléni Egyházmegyébe kerülve, egy Danuvia motor várt, amihez már vizsgát is kellett tenni KRESZ-ből. A Dongóhoz képest ez ugrásszerű fejlődésnek számított: 5-10 km helyett 60-70. A vezetési gyakorlatokat Turbucz Bertalan presbiterrel egy Szerencs melletti mezőn tartottuk. Kezdetben még nem kellett bukósisakot viselni és alig olt forgalom az utakon, úgy hogy a szabadság megélésének má- morító formája volt a motorozás. Szemben a tokaji hegy, bal felől Ond és Rátka falvai, jobbra Mezőzombor, Hegyalja, saját kis világ, amiben lehetett száguldozni, akkor még büntetlenül. Szerencsi káplánként Bekecsre, Ondra kellett járni rendszeresen, Mádra pedig tetszés szerint a szülőkhöz. De a szabadság vonzásában gyorsan tágult ez a kis világ, úgyhogy már megjártam Miskolcot, Nyíregyházát, amikor még nem is volt jogosítványom. Kellemetlen emlék is fűződik ehhez. Szüleim nyilván meghányták-vetették, hogy nekem munkaeszköz lesz a motorkerékpár, és ha már amúgy is rákaptam, venni kell nekem valami jó állapotban lévő használt motort. Kellemes meglepetésként ért ez a hajlandóságuk, és sok keresgélés után találtunk is egy megfelelőnek látszó Danuviát. Megalkudtunk Szerencsen, megbeszéltünk napot, órát és azt, hogy apa a déli vonattal jövet hozza a teljes összeget. Megígértem, hogy várni fogom az állomáson, és az egyházi motorral együtt megyünk az eladóhoz. Verőfényes vasárnap délelőtt volt és már jól elképzeltem, hogy miként fogunk mi apával száguldozni. S akkor olyan dolog történt, amit azóta se tudok meg74
