Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - CENTENÁRIUM - Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház az 1930-as években
GS Sárospataki Füzetek 2002/2 £ ák-Szövetség. Lényegét tekintve ide sorolható, de szélesebb alapokon szerveződött a Péceli Kör, s főként a szigorúan konfesszionális jelleggel a Sebestyén Jenő-féle „történelmi kálvinizmus”.) A Bethánia Egylet 1920. március 25-26-án tartotta évi rendes konferenciáját, amelyen a központi téma szintén a talpra állás, a hogyan tovább volt. Az ő elgondolásuk korántsem „konfesszionális” megoldást, akart, a „lelkek mentését” még csak nem is mindig egyházi keretek közötti tevékenységgel képzelte el. Ez a különbség azután ellentétté mélyült és fokozódott: kialakult a belmisszió két fő típusa: a konfesszionális, „történelmi kálvinizmus” jellegű, és a Sebestyén Jenő által „általános keresztyén”-nek nevezett interkonfesszionalista irányzat. (Természetesen ezeken belül is voltak árnyalati különbségek, sőt a két fő típus között sem volt néhol akkora a lényegi különbség, mint a „címkézésből” gondolhatnánk. Például az „általános keresztyén”- nek kikiáltott Victor János fordította le és adta ki 1936-ban Kálvin „Kis-Institutio”-ját, 1943-ban pedig a „Református Hiszekegy” című saját munkáját, stb. A „történelmi kálvinisták” pedig szinte semmit sem adtak ki Kálvintól, viszont annál többet Kuyper Abrahamtól.) Az ellentétek (néhol ellenségessé vált hangnem) az 1930-as években is erősen hatott: Vö. a Kálvinista Szemle 1920-1933, Magyar Kálvinizmus 1934-1938. egyes cikkeinek stílusát. 1921-ben lett Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Az első észrevételei-megállapításai között volt a „hivatalos” egyház és a belmissziói egyesületek visszás helyzetének felismerése. Fenyegetőnek találta azt a lehetőséget, hogy a missziói lendület teljesen átmegy az egyesületekbe, az egyház pedig megmarad vázként, tartalom nélküli üres keretnek. Már ekkor megfogalmazódott benne a később, főként az 1930-as években „szállóigévé” lett mondása: „Az egyházat missziósítani kell, a missziót pedig egyházia- sítani!” Az 1930-as évek második felétől ennek az elvnek gyakorlati megvalósításán fáradozik is, mint a református Zsinat és Konvent lelkészi elnöke. A kiegyezés utáni ipari fellendülés következtében a falvakból sokan a jobb megélhetés reményében a városokba, ipari központokba jöttek, azt remélve, hogy ha ott megfelelő mennyiségű pénzt keresnek, visszatérnek falujukba, földet vesznek, gazdálkodnak. E vágyaik azonban nem váltak valóra, sőt még jobban elszegényedtek, „proleta- rizálódtak”, elszakadtak falusi gyökereiktől, oda visszatérni szégyell
