Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)
A KERESZTYÉN TÁRSADALOMNAK VÉGE - DE KRISZTUSNAK NEM mindazzal az ábránddal, melyben elmerülve az ember csak ki akarja kerülni ezt a valóságot: az én, a vágy, a siker, a hatalom, az értelem és az akarat ábrándjaiban? Ez tartotta fenn a nyugati embert a keresztyén társadalom viszontagságainak és bizonytalanságainak évszázadain keresztül. Ma pedig, amikor talán még nagyobb szükség van rá, mint valaha is, még mindig elérhető, és az lesz holnap is és mindörökké. A lényege egyszerűen az, hogy Krisztussal azonosulva, tanításában elmélyülve, életének drámáját vele együtt átélve, beleértve különösképpen is szenvedését, a szeretetnek és kreativitásnak a tárházát - vele, általa és benne élve újjászülethetünk, és új emberré válhatunk egy új világban. Elég őrülten hangzik, ahogy az volt egy hajdani intellektuel, Nikodémus számára is, (aki potenciális BBC interjúalany lenne ma). Nikodémus azt kérdezte, hogyan lehetséges valakinek, aki már egyszer megszületett, visszamennie a méhbe, s újból megszületnie. Pedig van ilyen. Már számtalanszor megtörtént. És újra és újra meg fog történni. A bizonyítékok erre vonatkozólag elsöprőek. Istennek az univerzumot elárasztó csodája hirtelen megragad, egyszerre nyilvánvalóvá válik a minden életet mozgató, elképesztően nagy kreativitás. Ezzel együtt ráébredünk arra, mi hol vagyunk ebben az egészben, s ettől kezdve a színeket élénkebbnek, a körvonalakat élesebbnek látjuk, minden hangot zenével telibbnek hallunk, minden kimondott és leírott szót sokkal kifejezőbbnek találunk. Mindezeken felül, minden emberi arc, minden emberi társaság, minden találkozás ismerős családi eseménnyé válik. Az állatok szintén: ahogy szállnak, zsákmány után járnak, üreget ásnak, mindenféle bőgésük, morgásuk, üvöltésük; de a fenséges hegycsúcsok, a komor sziklák megáldott formáikkal, és az útjukat a tengerig hűségesen követő folyók - mind ugyanazt a dicsőséget sugározzák az újjászületettek számára. Milyen beteljesülés van - kérdezem -, ami felérhetne ezzel? Mi ehhez képest a holdutazás, vagy a világegyetem kutatása, mi győzelem és vereség, forradalom és ellenforradalom, micsoda a hatalmasok trónfosztása, az alázatosak és szelídek felmagasztalása - akik aztán maguk is hatalmasokká válnak és megérettek a trónfosztásra? Ez egy olyan beteljesedés, amely minden emberi beteljesedést felülmúl, ugyanakkor minden ember számára elérhető. Ez a beteljesedés sokkal inkább a szeretet ab- szolútumára épül, mintsem az igazságosság relativitására, sokkal inkább a testvériség egyetemességére, mintsem az egyenlőség részlegességére, sokkal inkább a tökéletes szolgálatra, amely az igazi szabadságot jelenti, mintsem a tökéletes szolgaságra, amely szabadságnak tűnteti fel magát. 43
