Sárospataki Füzetek 5. (2001)

2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)

Mcilcnm Ah/jgmdge

ben, akik ma már halottak, és akiket az ottani élet keményített

meg.20

Szolzsenyicin dicsőségére és tiszteletére legyen mondva, hogy hajlandó volt a táborról és ottani bajtársairól beszélni, akik közül olyan sokan meghaltak, vagy még ottmaradtak. Az ár, amit ezért fizetett a száműzetés volt, az élete felborult, megfosztották attól, ami egy író számára a legszükségesebb: a szülőföldjétől és attól a lehetőségtől, hogy az anyanyelvén írhasson, és saját népe nevében szólhasson.

Ugyanebben a beszédében, néhány érdekes gondolatot közöl a művész és az író igazi feladatáról. Olyan gondolatok ezek, amelyeket a világnak ezen a tájékán ritkán hallunk manapság:

A művész feladata az, hogy másoknál jobban meglássa, és kíméletlenül az emberek tudomására is hozza a világban rejlő harmóniát, szépséget, s azt a gyalázatot is, amit az ember művelt vele. A művészet megmelengeti még a jeges és lehangolt szívet is, és megnyitja egy fennkölt, személyes élmény átélésére. A művészet eszközei által néha homályos, rövid, az értelem számára felfoghatatlan kinyilatkoztatásokat kapunk, mint abba a bizonyos tükörbe nézve a mesékben. Nézz bele, s egy pillanatra, mely minden értelmet felülhalad, látni fogod nem magadat, hanem egy olyan birodalmat, amelybe egyetlen ember se tud belépni vagy elrepülni, de amiért sajog a lélek.

Szolzsenyicin nem állítja, hogy a mi nyugati életmódunk jelenti az alternatívát az országában létrehozott szolgasággal szemben. Emiatt erősen kritizálták a médiában, szavait sokszor kiforgatták, vagy egyáltalán nem adtak neki szót. Londonban a BBC-nek adott egy nagy hatású interjút, amit viszont a nagyobb csatornák az Egyesült Államokban és Kanadában nem tartottak elfogadhatónak. Ez tartalmaz egy olyan részt, amelyet különösen is érdekesnek találok. A következőképpen szól:

A börtön rothadó szalmáján éreztem először megmozdulni magamban a jót. Lassanként megvilágosodott előttem, hogy a jót a rossztól elválasztó határvonal nem azonos az államok, osztályok, pártok közti határral, hanem minden egyes ember szíve közepén halad át, minden emberi szív közepén... Azok az írók, akik a börtönről írtak, de maguk sohasem ültek, köte20 Alekszander Szolzsenyicin, 'One Word of Truth...': The Nobel Lecture on Literature (The Bodley Head, London, 1978), 8.

38