Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Frank Sawyer: A filozófia az első princípiumok nyomában (Ford.: Füsti-Molnár Szilveszter)
Dr. Frank Sawyer kiindulópontjává. A gondolat és a logika, természetesen, segítségünkre van, de nem alap számunkra (inkább metódus) a teljes filozófiai látásmódhoz az élet összes aspektusának tekintetében. Az archimédeszi pontot vagy alapot, melyből kiindulunk, az határozza meg, hogyan válaszoljuk meg a dolgok eredetének kérdését. Jó helyzet alakulhat ki, ha az aletheia és areté az arché-ve 1 kapcsolatosan találná meg definícióját. Más szavakkal, ahhoz, hogy a dolgokat rendszerezzük, tudnunk kell milyen rendszert vagy tervet követünk. Természetesen van egy ellentétes irány is: ahhoz, hogy megismerjük az eredetet, tudnunk kell valamit a valóság igaz voltáról, és tudnunk kell mi erényes. Az eredetből jutunk el a tapasztalathoz, de a tapasztalatból is eljuthatunk az eredethez. Herman Dooyeweerd mutatott rá arra, hogy amikor a bibliai tradíció alapján Istenről mint eredetről beszélünk, akkor különbséget teszünk az önálló transzcendens arché és az immanens valóság között, mely nem önálló, de az eredetre mutat.5 Dooyeweerd továbbmegy és azt állítja, hogy a filozófia más kiindulópontot választott, nem pedig ezt az isteni eredetet. Ez a kiindulópont abszolutizálja azt, ami pusztán relatív. Descartes cogito-ja, mint archimédeszi pont abban az esetben, ha nem csupán az egyetlen, de a legigazibb módszer, valóban azt hirdeti, hogy a filozófiai okfejtés autonóm. Hogyan lehet azonban a valóság egyetlen aspektusa, mint például gondolkodás a sajátmaga arché-ja? Descartes azon kijelentése, hogy “Gondolkodom, tehát vagyok” nem foglalkozik azzal, ami egyértelmű: Vagyok, ezért gondolkodom. A ’vagyok’- nak és a ’gondolkodom’-nak utalnia kell az eredetre, mely számukra a priori, és rendszerezi a dolgokat, melyeken belül funkcionál a létezés és a gondolkodás. Amikor filozófiai kiindulópontról beszélünk, el kell döntenünk, hogy az értelem önmagában is megái 1-e. A keresztyén filozófia szerint az értelem nem önálló, mivel csak Isten igaz ismeretével lehet igazi önismeretünk és világismeretünk. Isten igazi ismerete nem csupán értelemmel lehetséges, hanem kinyilatkoztatás által is. Kant hibája nem az volt, hogy nem látta az értelem korlátáit, hiszen ő valóban jól látta, hogy az értelem ellentmondásba (antinómia) vagy feloldhatatlan dilemmába torkollik. Ugyanakkor azt állítja, hogy mindaz, amit tudunk, az a tapasztalataink megértésének ésszerű magyarázata, majd a vallást az értelem határai közé helyezi. Az Isteni kinyilatkoztatás útját, mint amely az emberi értelmet túlhaladja, kirekeszti. Kantnak is meg kellett találni a megfelelő módját annak, hogyan beszéljen olyan jelenségekről, melyek meghaladják az emberi értelmet, így vezette be tehát a kategorikus és gyakorlati okfejtést. Talán a teológia ez alapján beszélhetne a vallási érvelés kategóriájáról, mely több forrásból meríthet, mint a tiszta ész. Néhány egzisztencialista és romantikus filozófiai irányzat az akaratra helyezte a hangsúlyt meglátva ezzel azt a problémát, ami azt feltételezi, hogy az értelmes gondolat semleges maradhat, vagy kiindulási pont lehet. Ezek az irányzatok rájöttek arra, hogy az élet több mint gondolkodás és meghaladja az 5 Herman Dooyeweerd, A New Critique of Theoretical Thought (Amsterdam, 1953), vol. 1, prolegomena 78
