Sárospataki Füzetek 4. (2000)

2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Nagy Antal Mihály: Történelem és kronológia

Dr. Nagy Antal Mihály újjáépített (Hácór, Megiddó, Gézer, Alsó-Béthórón, Tadmór). Raktárvárosok, harci kocsik városai, lovasok városai épültek a hadsereg számára. Megépített mindent, amit csak jónak látott (1 Kir 9,19kk). A sok építkezést az őslakók kényszermunkában végezték (1 Kir 9,20kk). Uralkodási módszeréhez tartoztak a politikai házasságok is, amelyekkel részint a szomszédos, részint a leigázott népekkel igyekezett a jó kapcsolatokat ápolni, s így birodalma biztonságát erősíteni (1 Kir 11,1 kk). De ezek a házasságok végül is nem javára, hanem veszedelmére váltak a birodalomnak is, meg Salamonnak is. A király kultuszhelyeket, templomokat, oltárokat épített az idegen feleségei bálványisteneinek, sőt maga is áldozott a bálványoknak. Mindezekkel haragra ingerelte az Urat, s birodalma és háznépe vesztét okozta. Gazdagsága A bibliai tudósítások nagy elismeréssel beszélnek Salamon rendkívüli gazdagságáról. Évente hatszázhatvanhat talentum arany folyt be a kincstárba. Ezüst annyi volt, mint a kő, cédrus pedig mint a vadfügefa az alföldön (lKir 10,14, 2 Krón 9,27). A mesés gazdagság sokféle csatornán át áradt az országba, Salamon pénztárába: a meghódított népek adói, a tartományok adói, vámok, rengeteg ajándék, a rézbányák, a hajó-kereskedelem, a közvetítő kereskedelem jövedelme (lKir 10,14k. 23kk, 2 Krón 9,13k,22kk). De még ez a nagy gazdagság sem volt elég a fényűzés és a sok építkezés fedezésére. A nagy gazdagság fényes takarója volt az egyszerű köznép sok terhének és növekvő elégedetlenségének. Bölcsessége Salamon mind a birodalom határain belül, mind a határain túl híres volt bölcsességéről. Sába királynője azért látogatta meg, hogy találós kérdéseivel próbára tegye, de Salamon minden kérdésére megfelelt (lKir 10,1 kk). Minden érdekelte. Háromezer példabeszédet mondott, és ezeröt éneket szerzett. Beszélt a füvekről és fákról, állatokról és madarakról, csúszómászókról és halakról (lKir 5,11 kk). Az Énekek éneke, a Példabeszédek és a Zsoltárok könyve egy részét megőrzi bölcs mondásainak és énekeinek. Lehetséges, hogy a Prédikátor könyve is tőle származik. A Biblia Salamon bölcsességének a forrásáról is tudósít. Amikor uralkodása kezdetén megjelent neki Isten Gibeonban, bölcsességet kért, és megkapta (lKir 3,3kk). 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom