Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Pásztor-Kupán István: Kicsoda az "Aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz?"
Kicsoda az, aki "tegnap és ma és mindörökké ugyanaz"? dalon a János, a másikon a szinoptikusok látásmódját állítja szembe egymással. Az utóbbiakhoz - habár nem teljesen egyértelműen - Pál is odasorolható. Nincs szándékunkban sok időt tölteni az új- szövetségi szerzők krisztológiai látásmódjának elemzésével (hiszen ez egyebek mellett anakronizmus lenne), mégis elfogadhatónak tartjuk a fenti felosztást, azzal, hogy a két felfogás - a jánosi és a szinoptikus - inkább kiegészítője, semmint ellentéte egymásnak. Hiszen a betlehemi történet, a pásztorok és a bölcsek nélkül éppúgy csonka az Úr emberré válásáról alkotott képünk, mint ha a János megállapítása, „az Ige testté lett” maradna ki az életünkből. A „dicsőség Urának” megfeszítése (lKor. 2,8) éppúgy szerves része a Szentírásnak, mint a közbenjáró „ember Krisztus Jézus”-ról szóló bizonyságtétel (lTim. 2,5). A két kifejezés: az „Isten Fia” és az „Ember Fia” pedig ugyanazt az egy személyt jelöli. Némi túlzással azt mondhatjuk tehát, hogy az apostoli korban két látásmód élt és fejlődött egymással párhuzamosan: a János nevével fémjelezhető gondolkodás az Úr Jézusban mindenekelőtt a testté lett Igét, a Logoszt látta, a páli és szinoptikus hagyomány pedig az emberként hozzánk érkező Istent. A két látásmód természetesen elkülöníthetetlen egymástól, az áthallások és átfedések pedig nyilvánvalóak. Az apostoli kor utáni generációk krisztológiai gondolkodása az üldözés évszázadaiban tovább színeződött, és mivel a külső elnyomás nem adott alkalmat a nézetek egyeztetésére, minden közösség, iskola a maga módján fejlesztette tovább az egy kútfőből származó örökséget. Alexandriai Kelemen az I. évszázad végén írt Krisztushimnuszában egyfelől „örökkévaló Igének, végtelen Aiónnak” (Aoyoq aevaoc;, atcov a7tA,£TOc;), másfelől pedig „mennyei anyatejnek” (yaXa otmavtov) és „nagyerejű Gyermeknek” (7tatq Kpaxepoq) nevezi az Urat.3 A 7tai<; ugyan gyermeket jelent, viszont a Septuaginta alapján az ószövetségi „ebed” megfelelője, az első évszázadok keresztyénéi pedig messiási címként Jézus Krisztusra vonatkoztatják. A Didaché ugyancsak Isten Ttaiq-aként beszél // // Oróla. Az örök Ige tehát Isten Fia, de az O szenvedő szolgája is, aki egyesíti önmagában Isten mindenhatóságát és az ember esendőségét. Ugyanígy fogalmaz az Efézusiakhoz írt Levelében Ignatiosz is, az antiochiai egyház Péter apostol utáni második püspöke: Egy orvos van, aki született és születetlen, a testben lévő Isten, 3 Apostoli Atyák, szerk. Vanyó László, Ókeresztény írók, II. kiadás (Bp. Szent István Társulat, 1988), III. 12-13. 25
