Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete
Dr. Horváth Barna bizalom megnyeréséhez. De a következő héten valóban hívatott, cigarettával kínált, ő is rágyújtott, és egy szó nem esett többé a röplapokról. Csak annyit mondott még bátorításul, hogy "magának jó konspirációs érzéke van." Nem illett megkérdezni, hogy miért. Következett a Home Work, aminek kérdéseit feltette íróasztalánál ülve, én pedig kb. 5 méterről, a vallató pádból mondtam a választ. Leírta, olykor egy szót betűzni kellett, és közben átélhettem azt az abszurd és mégis normális helyzetet, hogy a szégyenpad katedrává változott a Gyorskocsi utcában, ahol nem éppen az angol nyelv művelésével voltak elfoglalva. Negyven év múltán már bőséges tapasztalatokkal is kibővítve idézhetem Dávidot, akinek humora is volt, amikor azt írta: "Az én Istenemmel kőfalon is átugrom." /2Sám.22;30/ "Az Úr csodásán működik..." az ének szerint és hozzátehetjük: az ellentáborban is. Már csaknem barátok voltunk, amikor ezt mondta:- Holnap jönni fog ide egy ember egy másik osztályról és kérdéseket fog feltenni, esetleg papírt, ceruzát adnak, hogy mindent amit tud, leírhasson. Ahogy megismertem, feltételezem, hogy nem fog neki semmit mondani... írni se kötelező. Ez a néhány mondat nagy segítség volt abban a helyzetben, amiben ha álmodtunk is furcsákat, különöset, de nem tudtuk - mint egykor József - megfejteni. Eljött aztán a megkísértés napja, ahogy ígértetett. Hívattak és egy fiatal, jól öltözött nyomozó ült a Kelemen íróasztalánál; sugdostak, beszélgettek. Kis idő múlva ilyesformán szólt:- Átnéztem az anyagát, és az a benyomásom, hogy ügye jelentéktelen, ettől már holnap hazamehetne. Ennek egy feltétele van, az, hogy haj landó-e a továbbiakban velünk együttműködni. Magából még minden lehet. Ha akarja, felvetetjük az egyetemre is. De minket elsősorban a teológia érdekel: mi folyik ott, milyenek a tanárok, mit tanítanak, és hogyan gondolkoznak a fiatalok. Név szerint is rákérdezett Nagy Barnára, akit akkoriban ugyancsak bevittek néhány napra, Esze Tamásra, aki professzorunk volt, és mint megtudtam, szót emelt valahol szabadlábra helyezésemért. Még Keresztury Dezső, a volt kulturális miniszter is szóba került. Ebből lett világos, hogy mindent tudnak súgás nélkül is. Bárczay Gyula ajánlásával meghívást kaptam akkoriban Dezső bácsiékhoz azzal a gondolattal, hogy segítsek neki az Arany János bibliográfia kutatásában. Néhányszor megfordultam akkor a költő miniszter Semmelweis utcai lakásán, és örültem annak, hogy az elismert irodalomtudós szellemi sugárzásának, mint afféle kis sameszl részese lehetek. Akkortájt jelent meg Dunántúli hexameterek c. kis verseskönyve, amit kérésemre a ma is tudott kis bökverssel dedikált: "Horváth Barnának, ki bár hegyaljai, a Balatonról is szeret hallani, s akit, ha nem lesz szorgalma hiányos, még megdicsér az égből Arany János." 122