Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete (III.)

maradt annyi a tortúrából, ami majd elég lett ahhoz, hogy úton útfélen ne essenek össze. Ezért is nem formális a köszönetnyilvánítás testnevelő tanárainknak, - akik közül már csak egy van életben - jó emlékezetüket őrzöm, mert ők vettek ki a puhányságból és úgy meghajtottak, hogy az edzés szenvedése valami részben javamra is vált, sőt különös módon áttételeződött.

Nem hallgatom el az áttételt magyarázó családi lábjegyzetet. A mádi gyermekkor örömteli száguldozás volt mezítláb a köveken. Egyszer sípot fújva rohantam végig az utcákon nagyanyámhoz. A sípot elvették a szülők, mintha valami csendháborítás történt volna. De a futás öröme megmaradt. Ezt pedig úgy látszik, lehet örökölni. Nagyobbik fiúnk Adám, korán jelentkezett ezzel az örökséggel. Edzésre és versenyekre járt már kisiskolás korban, sport-tagozatos gimnáziumot végzett, triatlonos versenyeken ért el jó eredményeket, a Balatont is átúszta több alkalommal. Mi pedig csodálkoztunk, hogy honnan vettük ezt a gyereket, mert nála szenvedély lett az, ami nálunk még csak szenvedés volt. Én csak szerettem futni, ő tudott is. Én nem tanulhattam meg Patakon úszni, mert ott csak azok mehettek a Bodrogra, akik már tudtak úszni. Én még arról álmodoztam, hogy lehetne tornából felmentve lenni, ő meg felvállalta azt az önkínzás többletet is, amivel néhány tizedet javíthatott a teljesítményeken. így válnak el apák és fiák útjai Istennek bölcs rendelése szerint. Elég nagy csoda az is, hogy mindig mindenre születik ember, aki profi lesz, vagy hivatásos. Ez az alapja a messzire vivő

munkamegosztásnak. De még előbb, az egyházi iskola nagyon alkalmas arra, hogy a különböző szerepvállalásra felkészítsen.

Két csiszolóüzem működik egymás mellett: az iskola és az internátus. Ha ez a kettő szinkronban van, vagy kiegészíti egymást, akkor várható, hogy a sokféle jószándék nem hal el. Az "inti"-ben "tiszik" működtek, akik lelkileg is kormányozták a "pecurokat". Korabeli diáknyelven így szólt az, hogy teológus felügyelők neveltek minket. Dr. S. Kiss Zoltán, Orosz Imre és Szentimrei Mihály tiszteletesek voltak a nevelőink. Évtizedek múltán is nagy jóérzéssel gondolok rájuk, akik először jelenítették meg az internátusi élet hétköznapjaiban azt a pataki szellemet, amire ma is hivatkozunk, s aminek közérzetjavító hatásait várjuk. Egy szóval is kifejezhető ez, ami a patakiság szótárában sajátos jelentést hordoz. Ha a pataki diák azt mondja: "BÁTYÁM", akkor ezzel minden tiszteletet megadott az idősebbnek. Külföldiek számára úgy fordítható ez, hogy a testvériség demokráciája. /Democracy of brotherhood, brüderliche Demokratie/ További magyarázatként kül- és belföldinek elmondható, hogy nem vér szerinti testvérekről van itt szó, hanem Krisztusban testvérekről, akik önként és önkorlátozó módon alkotnak családias közösséget. A sokat emlegetett pataki szellem úgy határozta meg helyi értékünket, hogy mindenféle feljebbvalók méltóságát az idősebb testvér tekintélyének körébe utalta. Nem bácsizta le a tanárt,

139