Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete (III.)

mert ezzel csak a korkülönbséget ismerte volna el. Egy öregedésre érzékeny társadalomban majdnem tiszteletlenségnek számít a bácsizás és nénizés. Nem is "az Uram, Bátyám" gentri világát nosztalgiázta vissza a pataki "bátyám", hanem azt az igei közösséget, amiben a fiatalabb is szólítható bátyámnak, amíg megtanulja, hogy mi az elfogadott sorrend a ki-bejárásban, az asztali szedésben, vagy a köszönésben.

Másik lényeges eleme volt ennek a nevelésnek az, hogy az idősebb diák főszerepet kapott a kisebbek betanításában. Érzelgősség nélkül, olykor pofon-egyszerűen folyt ez a nevelés, amit a szobafőnök gyakorolt a pecurok fölött. A szelídség lelkét itt a teológusok képviselték. A keményebb vonal a természetes vadság jegyeiben érvényesült. Lehetett panaszkodni a tiszinek, de nem volt tanácsos. A pecur első leckéje az volt, hogy megtanulja magába fojtani a bánatát. Emlékszem egy szilenciumra, amikor az asztalnál ültünk és nem kértem engedélyt CS.T. szobafőnök bátyámtól ahhoz, hogy bezárjam az ablakot. A főnök kinyitotta és kiment. Majd amikor idő múltán visszatért és zárva találta az ablakot, egyetlen szó magyarázat vagy kérdés nélkül méretes pofonnal jelezte, hogy itt az van, amit ő akar. Más éven, amikor már kinőttünk a pecurságból, észrevettem, hogy N.G. "a szép reményű", akinek ilyen címzéssel jöttek a levelek hazulról, a minden esti csizma lehúzást az én nyakamba akarja varrni. Egy-két este szívességből megtettem neki, de aztán láttam szemében a vigyorgó fölényt, ami egy szolga-diáknak talán elviselhető lett volna és megtagadtam a szolgáltatást. Felmértem ugyanis, hogy fizikailag nincs erőfölény, ha arra kerül a sor, meg tudom védeni frissen kivívott szabadságomat. így aztán egy kisebb diák lett a csizma-lehúzó.

Az őszi bevonulás fényes nap, nagyszerű változásokat ígérő idő. Erzsi néni az árus ott áll minden őszön a valamikori Száz Farkas előtti standján, darazsaktól zsongó, mézédesre érett gyümölcsei között. Ott áll ma már csak képzeletben, mint aki hozzá tartozik a Kollégiumképhez. Nem volt ugyan zavartalan kapcsolata a diáksággal, mert némelyek visszaéltek az ő szívjóságával. De ez már a múlté és inkább azt őrzi az emlékezet, hogy egyszer felpakolt és elment Debrecenbe a Theologiára, hogy megláthassa pataki teológusait. Az egyszerű nép küldötte volt akkor, azoké, akik évről évre elküldik gyermekeik javát, régen még csizmában is, hogy az ősi skóla képezze ki őket és küldje vissza. A nép fiaiból lett első generációs értelmiség nem szakadt el a kétkezi munkától, józan paraszti ésszel járt, szülőszerető és segítő volt, tanult emberként is otthon volt a falujában. Többnyire egészséges volt még testben, lélekben, elvetvén minden dekadens pózt és mániát. Csúfságnak számított, ami eltért a normálistól, normális pedig a puritán volt. Ha voltak is mindig bohóckodók és feltűnni vágyók, nem tudták igazán megzavarni a közszellemet. A tüsszentőporos diákcsínytől tanári kiskapu elviteléig, kispataki kimaradások, éjjeli zenék és egyházi énekre táncolások, "röpítések" és kihallgatások elég gyakran előfordultak és azt mutatták,

140