Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Enghy Sándor: A megváltás kérdése a Zsoltárok könyvében
hivatala szerint isteni, de mint ember alávetett a halálnak, s ideje beláthatatlan, hosszú idő, relatív, korlátozott hosszúságú, áldással, kiteljesedett élettel.12 Az élet tehát erő, az élet hordozója szabad kibontakozásának ereje. Ehhez idő kell és spontaneitás, melynek eredményeképpen az élet hordozója önállóan, saját döntése szerint mozoghat. Akiben élet van, az akar valamit és ezt nyilvánvalóvá is teszi, előlép (ex-sistere) és cselekvőén mozog. Viszont nem igaz az, hogy minden, ami mozog, az él. A mozgás lehet aktivitás, de nem törvényszerű, hogy a mozgás az egyenlő az élettel. Bizonyos tevékenység az alvilágban is van, anélkül, hogy akár redukált értelemben is az ott lakók élnének. De aktivitás nélkül nincs élet. A mozgás ott az élet jele, ahol cél van és ez a cél az élet ígéretének, reménységének szándékával a kiteljesedést foglalja magában, és a mozgás ennek a célnak a megvalósításáért történik, ezzel a tartalommal. Vég nélküli mozgás önmagában még nem élet. A mozgás, mely nélkül nincs élet, az történik az üdvösség jegyében. Valóban élni csak közösségben lehet, az élet tartalma magányban nem teljesedik ki. A Zsoltárokban a közösség elvesztése azért probléma, mert a zsoltáros azt az elhagyatottságot érzi, mely nem élet már 55,13kk. Az újra megtalált élet abban jut kifejezésre, hogy a zsoltáros újra közösségbe megy. Ennek a gondolatnak a teremtéstörténetben van az alapja: az ember teljes értelemben, közösségben lehet ember. Nem önmagában az egymás mellett élés a közösség, hanem ahol az ember egész egzisztenciája által egy nagy emlékeztető jel, segítség az úton a közös cél felé, ahol a másik teljes értelemben az élet tartalma kiteljesedésével áll összhangban. Ezt a feltételt nem teljesíti az ellenség, vagy csak indirekt módon. Ahol az igaz partner hiányzik, nincs szó már életről (Gén 1-ben az asszony, lSám 18-ban a barát, Zsolt 55-ben a gyülekezet közösségének a tagja, a 42. zsoltárban maga a gyülekezet a partner). Az élet lényegének kifejezésére szolgál még a táplálkozás. A táplálkozás kívülről történik, s így jelent életet az étel és ital. Ennek jelentése az, hogy az élet nem lehet az ember tulajdona önmagában véve. Az étel valóban életerő hordozója, de nem maga az étel, hanem aki adja, Isten. Rá utal az áldozat alkalmával történő asztalközösség is. Itt sem az étel és ital az élet hordozója önmagában, hanem Jahve. Az ő jelenlétében, vele szövetségben lesz az élet teljes értelemben élet, ennek jele és kifejezése a vidám evés, ivás az áldozati lakomán. Istenhez köti az életet az élet fája említése is (Gén 2,9; Péld 3,18). A gyümölcs mint étel isteni, örök életet tartalmaz és aki azt élvezi vagyis engedelmes, részese ennek az életnek. Általánosan érvényes ebben az összefüggésben, hogy aki jóllakott, megelégedett ilyen értelemben az él, és akinek életében kiteljesedik az élet 12 Sasse. ThWNT Gerhard Kittel aicoi' 197-209. p. 6
