Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Dr. Dienes Dénes: Liturgia Sacrae Coenae.
2),. 2) ieneó 2) éneó: t^Citurqia Macrae C^ot III. Az új szertartás bevezetésének gondolata Sárospatakon Veréczi Ferenc első lelkész személyében erős ellenzőre talált, míg kollégái - a már említett Lippai Sámuel, valamint Keresszeghi István - mindent megtettek az új gyakorlatért. Ebből azután éles szembenállás kerekedett, amely felbolygatta az egyházközség életét. Jól követhetjük ennek dokumentumain keresztül az új liturgia körül hullámzó vitát. Az 1655. évi egyházlátogatás során már tapasztalhatták a vizitátorok az egymásnak feszülő indulatok következményeit. A gyülekezet tagjai így számoltak be a pataki helyzetről: „Lippai és Keresszeghi, mikor communio vagyon is, nem mennek az asztalhoz a consecratiora, hanem az primarius pásztor per ágálta már egynéhányszor; sőt Keresszeghi István azt mondja, hogy készebb prédikátori tisztétől megválni, hogy sem elébbeni szokása szerént az communiot kiszolgáltatni. Sőt Lippai, mikor Veréczi úr szegdelte avagy tördelte az uzus szerént az kenyeret, az székiben fennállva nevette Veréczi Ferenc úr cselekedetét".13 Természetesen a patakiakat foglalkoztatta a kérdés és szerettek volna tisztán látni. így történt, hogy amikor Lippai Sámuel vendégségben volt Karácsony napján az egyik családnál, megkérdezték tőle, hogy nem tartja-e lelki paráznaságnak, hogy miközben ellene mond lelkésztársa gyakorlatának, aközben elfogadja tőle az úrvacsorát. így felelt: „Nem mi vétkezünk abban, hanem az, aki adja. Mert én ostyával is elvenném az felől, fejemen felől emelné is valakicsoda, elvenném és itt is nem én, hanem az osztogató vétkeznék”. A dokumentumok arról vallanak, hogy a pataki gyülekezet nem bírt megbékélni a puritánok által kialakított új szertartással. Keresszeghi István egy alkalommal a prima elevatio, az első felemelés kiküszöbölésére a jegyek helyett könyvet tartott a kezében (Bibliát vagy ágendát?), így igyekezvén valamilyen átmenetet teremteni a régi és új között. Többen azonban keserűen panaszkodtak később, hogy ajegyek helyett a könyvet áldotta meg.14 Az 1655. januári egyházlátogatás idején maguk is panaszolták, hogy a gyülekezet elfordult tőlük. Amikor ők osztják az úrvacsorát „...mintha böl- csebbek volnának az ő tanítójoknál, csak kimennek az templomból communikálás nélküF. Azt is sérelmezték, hogy sokan igehirdetéseiket is bojkottálják: (kettejük) „tanítására, együgyűségükben megbotránkozva, ritkán mennek fel. Az Veréczi uram óráján penigh ugyan feltódulnak”. A botrányokkal tűzdelt gyülekezeti élet talán 1655. Húsvétján érte el szomorú tetőpontját. Lorántffy Zsuzsanna megüzente Veréczi Ferencnek, hogy a régi szertartás szerint nem kíván úrvacsorázni, tehát az új formában szolgáltassa ki a sákramentumot. Veréczi azonban nem volt hajlandó a nagyasszony kívánságának engedni, sőt a szószékről keményen meg is fedette. így azután az özvegy nagyasszony nem élt az úrvacsorával: „...mert ö kegyelmének, úgy látjuk, minden szabad, nekünk penig a Christus szerzése és Szent13 SRKLt. Kgg. I. 3. 53-56. 14 Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak... i.m. 316. 70
