Sárospataki Füzetek 2. (1998)

1998 / 1. szám - Prof. J. Wajne Baker: Egyház, állam és rajongás

Cjyíjíiáz, áííam és rajongás

idején Münster ostrom alatt volt, egyáltalán nem meglepő, hogy Buliinger semmi esetre sem volt bizonytalan afelől, hogy miként kezelendők az anabaptisták.

Egyszerűen szólva, a kérdés az volt, vajon a magisztrátus megbüntethet, esetleg ki is végeztethet-e egy anabaptistát. Buliinger az ilyen büntetéssel szembeni általános kifogásokkal kezdte értekezését. Ha valaki kifogástolta, hogy az apostolok nem büntették az embereket ijy módon, akkor a válasz az, hogy az apostolok, miként az Otestamen- tum prófétái, igehirdetők voltak és nem uralkodók. Istentelen uralkodók alatt hirdették Isten igazságát, és üldöztetést szenvedtek. Kegyes uralkodók idején, mint Ezékiás, Jósiás, Ézsaiás és Jeremiás prófétálása során, a próféták hirdették az igazságot, a királyok pedig védelmezték azt. Az apostolok idején nem voltak keresztyén uralkodók, de amikor a királyok keresztyénekké lettek, védelmezték az igazságot és büntették a tévelygést. Buliinger elgondolása szerint tehát, az isteni szabályrend a constantinusi fordulattal helyreállt, és a zürichi elöljáróságnak, mint azt az ótestamentumi király tette, védelmeznie kell az igazságot és büntetni a tévelygést.

A másik kifogásra, mely szerint a hit Isten szabad ajándéka, amit nem lehet erőltetni, Buliinger azt felelte, hogy bár a hit Isten ajándéka, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden ember azt tesz, amit akar, büntetlenül: „ Erővel késztetni valakit az igazságra, a helyes és jó dolgokra és elvonni őt a tévelygéstől, gonosz és rossz dolgoktól, jó és gyümölcsöző. Ha valakit az igazságért, a jóért büntettek vagy öltek meg, az mártír. Ha azonban valakit tévelygésért és rosszért büntettek, az „ mint gonosztevő szenvedett . Figyelmeztet azonban, hogy különbséget kell tenni a bűnösök között. A személyt, a körülményeket, a tévelygés mértékét megfontolás tárgyává kell tenni.

Buliinger hangsúlyozza, hogy a büntetésnek mindenki felé irányulni kell, aki a tévelygés bűnében van, nemcsak az anabaptisták felé. Az anabaptisták azonban tökéletesen kimerítették a vádat: 'elvetették a gyermekkeresztséget, a szövetség jelét; az igaz egyháztól való elszakadást tanították, és lerombolták a helyes keresztyén rendet. Egyszóval az egyházról és az elöljáróságról szóló tanításukkal olyan úton indultak el, „amely ellentétes a helyes polgári irányítással és törvényekkel . Tehát, ha valaki megfertőződve az anabaptista tévelygéstől megmakacsolta magát, és ha kiderült, hogy „ tanítása a hit megrontásához, az egyháztól való elszakadáshoz, a helyes kormányzat elvesztéséhez vezet, akkor azzal úgy kell bánni, mint bármely más gonosztevővel, figyelembe véve a körülményeket, az isteni, polgári és birodalmi törvényeket. Buliinger látásában az elöljáróság az anabaptisták megbüntetésével