Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Dr. Dienes Dénes: Liturgia Sacrae Coenae.
Dr. Dienes Dénes LITURGIA SACRAE COENAE 340 ÉVES A TISZÁNINNENIPURITÁNUS ÚRVACSORÁI RENDTARTÁS (J/“ i adjuk már kegyes Olvasó, az Úr vacsorája szent IM' \Jiacramentumának azt a Liturgiáját, Szolgáltatását, melyben a nagy irgalmú Úr Istennek vezérléséből, már egyszer, ennyi hányódásink után, ezen a földön közakaratból megegyezénk”.1 így kezdődik ,^4z Isten félő Olvasóhoz” intézett elöljáró beszéde annak az úrvacsorái rendtartásnak, amelyet 1658-ban nyomtattak ki Sárospatakon. Teljes címe: Liturgia Sacrae Coenae. Az az: Úr Vacsorájának ki-osztásában való Rend és Cselekedet. Melyben meg-egyeztenek a Tiszán innen levő Egyházi Szent Társaságbéli Tanétók, leg-nagyobb részent, és illyenn formán közönséges meg-egyezett végezetből, Sáros Pataki közönséges Gyűlésekben, 10. Apr. 1658-ben, (sic!) ki-adtanak. Az idézett beköszöntő még 340 év távolából is kifejezetten mély sóhajtásként hangzik. Nem a szerkesztési munka gyötrelme utáni felszabadult sóhaj ez azonban, hanem a meghasonlásokkal teljes megelőző küzdelemnek a lelkekben visszamaradt, kissé bánatos lecsapódása. S ugyanakkor a jövőben várható ellenséges fogadtatás lehetőségének szorongó sejtése. Ki gondolná, hogy egy úrvacsorái rendtartás születését éles viták sorozata előzheti meg, s a körülötte bábáskodók egymásnak megölő ellenségei lehetnek. A szent sákramentum kiszolgáltatását szabályozó rendtartások között a Liturgia Sacrae Coenae kivételes ebből a szempontból is. Mielőtt ennek részleteit megismernénk, szükséges röviden felvázolnunk a megelőző történetet, természetesen az úrvacsorái istentiszteleti rendtartásokra való kiemelt figyelemmel. I. Az bizonyos, hogy a magyarországi reformáció során, illetve azt követően nem volt hiány ágendákban. Sőt, éppen az okozott nem jelentéktelen problémát, hogy túl sok is volt belőlük. Ebből azután az következett, hogy az eklézsiák istentiszteletei egymástól igen eltérő képet mutattak. Tóth Endre a dunántúli úrvacsoraosztás rendjét vizsgálva kimutatta, hogy ott a XVIII. században legalább 4 féle szertartás volt gyakorlatban.2 Még tarkább lehetett a kép száz évvel korábban. Milotai Nyilas István 1621-ben kiadott Ágenda-jában így adott ennek hangot: „M?/t valamennyi gyülekezetbe bemégy, majd mind annyi formát látsz az megjegyzett szolgálatnak rendiben; annyira, hogy az egyházi emberrel együtt változik az keresztelésnek és az Úr vacsorájának 1 A sárospataki Nagykönyvtár példányának jelzete: M 472. A továbbiakban, ha innen idézünk, már nem jelöljük. 2 Tóth Endre: Az úrvacsoraosztás Dunántúl a reformációtól a 18. század végéig. In: Theologiai Szemle 1933-34. 126-138. 66
