Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1929

6 kivánt, hogy felekezeti különbség nélkül terjeszthesse ki az intézet növendékeire a köztartás intézményének áldását. Egyházkerületünk ebben az intézetében is, miként főiskolájában, elsősorban a magyar iskolát, növendékeiben a magyar jövőt látja s a tanítóképző-intézetnek egyetlen növendéke sem lehet más, mint édes gyermeke. Róluk való gondoskodásában, szeretetében csak egy fogja irányítani, vezetni, a tanuló ifjú érdemessége. Sem a tanári kar, sem a tanulóifjúság nem téveszthetik szem elől, hogy ők itt a nehéz sorsot élő magyar népnevelés ügyének szent terheit hordozzák. Áldott és jövendőnket meggazdagító lesz itt minden munka, ha a tanári kar eggyé olvadnak abban a gondolatban, hogy Isten dicsőségére kell élniök a magyar nép értelmi képzését, erkölcsi nemesbedését és az örökkévalóságra nevelését célzó szolgálatukban. Így eggyé lesz itt a lelkekben a földi és a mennyei haza képe, amelyet a jelen komor borúlatán át is ragyogóvá fog tenni az Isten egyedül való dicsősége. Az Igazgató Úrnak történelmi háttérrel megrajzolt, a jelenbe bevilágító, a jövőnek is iránytszabó beszédére ezekben téve reflexiókat, elnöktársammal egyetértésben írásba letéve ezekben közöljem további mondanivalónkat, amelyekre nagy súlyt kívánunk helyezni, mert mindkettőnket áthat az a tudat, hogy egyházkerületünk életében történelmi ez a pillanat, mert a tanítóképző-intézet egyházkerületünk és gyülekezeteink között mától fogva egy élő kapcsolat. Főtiszteletű Egyházkerületi Bizottság! Nagytiszteletű és Tekintes Igazgató-Tanács! Nemes Tanulóifjúság! A Tiszáninneni Református Egyházkerületnek 1869. év szeptember 26-án tartott közgyűlése a szegénység által teremtett kényszerhelyzetben megelőző hosszú tárgyalások után az eddig fenntartásában vezetett sárospataki ref. tanítóképzőintézetet a magyar állam tulajdonába adta át. A tanítóképzőintézet azóta 6 évtizeden, tehát szinte két emberöltőn keresztül állami jellegű volt és mint ilyen szolgálta kitűnő vezetés alatt a népnevelés szent ügyét. Igazgatói, mint oszágosan is ismert nevű emberek, pedagógusok és művészek a sok esetben kiváló, általában szakképzett és értékes tanári karok közreműködésével folytonosan növelték az intézet színvonalát, maga az állam pedig közvetlenül a háború kitörése előtt, sőt alatt méltó külső keretet adott a tanintézet belső értékeinek. Bár tanítóképző-intézetünk és az egyházkerület között külsőképen megszakadt a kapcsolat, az érzelmi és erkölcsi szálak e hosszú időn át is többé-kevésbbé megmaradtak. Azzal pedig, hogy gyülekezeteink tanítóinkat 60—70%-ban