Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1929

7 innen nyerték, az intézet közvetve növendékei útján el­határozó befolyást gyakorolt népiskoláink közszellemére s általában a népnevelésre. Noha ezt a befolyást megnyugtató­nak és kielégítőnek mondhattuk, noha kiváló tanítóink száma egyre szaporodott s évről-évre több és több lett a kitűnő iskolánk, egyházkerületünk mégis mindig érezte a tanítóképző­intézet hiányát. Ami egészen természetes is, az állami képző nem adta meg, mert nem is adhatta meg tanítóink egyházias szellemét. E szellem ápolására magunk is vagy keveset tettünk vagy tehettünk is. Hitoktatóink a folytonosan változó s. lelkészek voltak hosszú időn át, akik épen mert rendszerint kezdők voltak és mindig változtak, sem magára a tanítóképző-inté­zetre, sem a növendékek szellemére nem gyakorolhattak kellő befolyást. Pedig az időszakilag e téren tett gyökeres megoldás megmutatta az eredményt. A boldogemlékű Har­sányi István jótékonyan nevelő szelleme egykori tanítványai­ról ma is árasztja az evangélium illatát. Most tehát, amikor ünnepélyesen megállapíthatjuk, hogy a sárospataki tanítóképző-intézetnek a Tiszáninneni Refor­mátus Egyházkerület kezelésébe való átvetele megtörtént és fennhatósága alatt indult meg jóformán és folyik már a jelen iskolai év, épen e tapasztalatra is támaszkodva, de az egyház­kerület céljához és törekvéseikhez is igazodva, a nevelés vezető irányelvévé kívánjuk tenni az örök isteni kijelentést és annak szembetűnő bélyegévé a krisztusi evangélium egyé­neket formáló, világot átható szellemét. Sem a tanítóképzés külső eszközeiben, sem a pedagógia kipróbált módszereiben nem lesz itt változás, ennélfogva sem a célban, sem a mód­ben nem lehet itt zökkenés vagy fennakadás, ami azt jelenti, hogy a fenntartó személyében történt változás nem zavar­hatja meg az intézet nem protestáns vallású növendékeinek az intézethez való eddigi viszonyát. Hitoktatóik vezetése alatt nemcsak kiélhetik hitéletüket, hanem a felekezetiségen felülálló evangéliomi szellemben, amely emelő szárnya lesz nevelésüknek a nemzetnevelő nagy ideálok számára, kapni fognak egy olyan világnézeti többletet, amely amíg nem fogja érinteni hitbeli meggyőző­désüket, addig jövendő hivatásuk számára szín, élet és lélek lesz, ami majd nevelői eljárásuk során tanítványaikban is nemcsak szem előtt kívánja tartani, hanem kidomborítani is kivánja a lelkiséget. A történelmi materializmus csődje, mely a gazdasági világválságban épen most tombolja ki magát és növeli a kuszált társadalmi élet boldogtalanságát és zavarát, int és figyelmeztet, hogy az emberben nem láthatjuk csak a maté­riát, a muló anyagot, hanem úgy kell kezelni azt, amint

Next

/
Oldalképek
Tartalom