Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1879-80
8 befejezte s otthonosabb volt az iskolában, mint a tanár; amaz volt a sedatus possessor s ez a jövevény. Schola alatt akkor a tanuló ifjak testületét értették, a magyar ref. főiskolák univerzitás studiosorum, nem pedig univerzitás scientiarum voltak. Ezekhez járult még azon körülmény, hogy a tanárok csekély száma mellett a tanulók arra voltak szorítva, hogy mellékes tantárgyakban praesesek vezetése mellett — bár a tanár felügyelete alatt — inkább önszorgalommal haladjanak s a felsőbb tanulók egyszersmind az alsóbb tanulókat tanitották, sőt a fegyelem gyakorlása is az ifjúságra volt bizva első sorban. Az itt elősorolt körülmények hatása alatt fejlődött ki a pataki iskolában az ifjúság olyatén szelleme, minővel a külföldi iskolák történetében sehol, a magyarországiakéban is csak elvétve találkozunk. Aligha tud a történelem több példát felmutatni arra, hogy az összetartozandóság érzete olyannyira kifejlődött volna valamely iskola ifjúságánál, mint a patakinál; hogy elűzetésflk idején is együtt költözködtek s évek multán is, mint ugyanazon törvények alatt élő ifjúság, ugyanazon coetus térjenek vissza — megfogyva bár, de törve nem — miként ez a pataki diáksággal az üldözések korszakában történt. E rendszer tette lehetővé, hogy oly csekély tanerővel oly nagy számú tanulóság nyerhetett kiképeztetést a pataki iskolában, ho^y sokszor tanár nélkül (1622-ben Tolnai István széniorsága alatt s később M.-Vásárhelytt) együtt maradt s a viszonyokhoz mérten, a tanulmányokban is előhaladott az ifjúság. Ezen módja az iskoláztatásnak, az önkormányzathoz való eme szoktatás a legalkalmasabb út volt arra, hogy az iskola a prot. egyháznak az egyház ügyeiért buzgólkodó, lelkesülő előharcosokat neveljen s egyéb tényezők mellett ez is hatalmasan közreműködött abban, hogy a prot. egyház, mint egy ember kelt fel az üldözések idején s oly SZÍVÓS kitartással tudta védelmezni igazait; a protestantismus szelleme a protestáns iskolák szelleme volt hajdan, mint az ma is. Azonban ugyanezen körülményekben rejlett a pataki iskola gyöngesége is. Németországban ez időben akadémiai képeztetéssel biró állandó tanitók működtek nemcsak a felső-, hanem a jelesebb középtanodákban is. Sturm, Trotzendorf s a többi jeles iskolaszervező, egész életét szentelte az iskolának ; a gyula-fehérvári Bethlen-főtanodát Alsted, Piscator stb. mint állandó tanitók emelték a kor színvonalára. Patakon még azok sem voltak képesek állandóan magasabb lendületet adni az iskolai tanulmányoknak, kik — mint Tolnai János — úgy természeti képessegük, mint alapos tudományos képzettségük által, erre hosszabb idő alatt képesek lehettek volna. A tanárok olyan szerepet vittek a
