Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1944

V 11 jki A Főiskolai Zenekar, továbbá a Főiskolai Bélyeg­gyűjtő Egylet a tanév folyamán nem működött. I) Ökumenikus pedagógiai szeminárium. A nehéz idők ellenére az új kezdeményezés ez évben sem hiányzott főisko­lánkból. Ennek jele a főiskola és tanítóképző tanárai ökumenikus szemináriumának megalakulása azzal a céllal, hogy a nevelés és a nevelők kérdéseit, csatolva ezekhez a speciális pataki neve­lői problémákat az evangéliumra vonatkoztatottan, azaz az anya­szentegyházba illesztve szemlélje és megoldásukat ennek meg­felelően munkálja. A szeminárium az év folyamán 3 igen értékes gyűlést tartott, amelyek tárgyaként a tiszántúli püspök, mint meg­bízott tankerületi főigazgató megjelenésekor nagy figyelmet kel­tett körlevele, továbbá egy népegyetem létesítésének terve szerepelt. II. THEOL. AKADÉMIAI RÉSZ. 1. Akadémiánk történetéhez. A teológiai akadémia 1944—45. tanévi munkáját ketté szakí­tották a háborús események. Míg a két testvérintézeti ág a meg­felelő miniszteri rendeletekre támaszkodva ősszel nem nyitotta meg kapuit, addig akadémiánk előtt ezek a korlátok nem állva fenn, ifjúságunkat — számítva arra, hogy a félév úgy is rövid lesz — szeptember 13-ára behívtuk. Dacára az akkora már nagyon megnehezedett körülményeknek, hívó szavunknak vala­mennyi növendékünk engedelmeskedett és a szeptember 18—19. csendes napnak lefolyása után október 11-ig együtt is maradt a nyáj mindig szorongóbb szívvel, de kötelességét tanulmányai vonalán és az egyetemes ifjúság terhét hordozó szolgálatokban jó lelkiismerettel teljesítve. Az október 11-i búcsúzáskor, — ami­kor, hogy feltűnést ne keltsünk és az ifjúságunkra is számot tartó hatóságok figyelmét elkerüljük, szüreti vakációra bocsátottuk haza őket — már világosan tudtuk, hogy közülük többeket, első­sorban a szlovák nemzetiségűeket, akikkel testvéri közösségben éltünk, sohasem látjuk viszont. A hallgatók nélkül maradt aka­démia ettől kezdve ugyanazt élte végig, amit a főiskola törté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom