Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1944

12 netével kapcsolatban már elmondottunk. A város feletti orosz parancsnokság biztatására január 18-án újra megnyitotta kapuit, de az eltávozott 39 diák helyett mindössze 3 hallgató és a szin­tén megfogyatkozott tanári kar vett részt a félévet folytató áhí­taton. Isten kegyelméből azonban ez a szám folytonosan emel­kedett, úgyhogy április 17-én, mikor a II. félévet megnyitottuk 24, annak végén, július 15-én pedig már 32 hallgatónk volt együtt. Ezek között több olyan, aki az őszi beiratkozásoknál még nem szerepelt, úgy, hogy az őszi mértéket megközelítőnek mutató szám nem takarja azt a fájó tényt, hogy 16 diákunkat, éppen a legkiválóbbakat az ismeretlenségbe, egyet pedig a szekta kar­jaiba sodort tőlünk a vihar. 2. Az akadémia tanárairól és közéleti munkásságukról. Dr. Marton János r. t. az egyháztörténelmi tanszék pro­fesszora, dr. Trócsánvi József nyugalmazott tanár a jogi tár­gyak előadója, dr. Mátyás Ernő r. t. az újszövetségi tanszék professzora, dr. Szabó Zoltán r. t. a gyakorlati teol. tanszék professzora, dr. Zsíros József r. t. az ószövetségi tanszék professzora, dr. Űjszászy Kálmán r. t. a filozófia-pedagógiai tanszék professzora, dr. Nagy Barna rk. t. a szisztematikai tan­szék professzora és Darányi Lajos óraadó tanár az elmúlt éve­kéhez hasonló beosztásban végezték munkájukat azzal a különb­séggel, hogy Trócsányi József dr. tárgyait januártól kezdve dr. Marton János; Mátyás Ernő dr. tárgyait az első félév januártól kezdődő szakaszában Nagy Barna dr., Zsiros József dr., Újszászy Kálmán dr. és Darányi Lajos látta el. Ez utóbbi helyettesítette dr. Szabó Zoltánt is januártól kezdődően a tanév végéig több megszakítással. Az ének- és zenetanítást dr. Szabó Ernő főiskolai ének- és zenetanár, a testnevelést Szabó Károly testnevelő tanár végezték egész éven át. Az élő nyelvek közé a francia, angol és német nyelv mellé, amelyek tanítói: Marton János dr., Újszászy Kálmán dr., Zsiros József dr. és Nagy Barna dr. voltak, ez évben felvettük az orosz nyelv tanítását is Tárczy Árpád gimn. igazga­tót nyerve meg ennek. Akadémiánk nyugalmazott tanárainak, valamint magán­tanárainak életétisten megtartotta. Tiszteletbeli professzorainkról, mint akiktől elvágott bennünket a háború, nem tudunk semmit, azon túl, hogy az a körlevelünk, amelyet nemcsak akadémiánk és főiskolánk, hanem végveszélybe sodort egyházunk és nemze­tünk nevében közvetlen 1944. október 15. előtt küldöttünk hozzájuk, elérte őket. , A működő tanárok irodalmi és közéleti munkásságát minimálisra csökkentette a megszakadt tanítási esztendő. Mégis

Next

/
Oldalképek
Tartalom