Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

5 11. Felelősségünk és reménységünk. Évnyitó beszéd. 1942. szeptember 13-án tartotta Tárczy Árpád gimn.» és közigazgató. Araidőn egy évvel ezelőtt itt összegyültünk, abban reménykedtünk, hogy mire még egy tanév megnyitására kerül a sor, Isten kegyelméből be fog fejeződni ez a történelemben páratlan arányú világégés, s megindulhat az alkotó munka minden téren. Isten kifürkészhetetlen akaratából másként történt a dolog. Azóta még nagyobb méreteket öltött a háború s hazánk is mindenestől a mérleg serpenyőjébe van vetve. Valljuk azonban az apostollal, hogy „ ... a reménység nem szégyenít meg . . ." tehát reméljük, hogy nem kell jövő ilyenkor ismét háborús tanévet kezdenünk. A mozgó-arcvonal aránylag távol volta viszont nem csal meg bennünket s tisztában vagyunk azzal, hogy élethalálharcról van most szó, mely minket magyarokat sem csupán általánosságban érint, hiszen ez a második világháború esetleg hosszú évtizedekre fogja befolyásolni Európa, sőt az egész világ térképét. Meg kell tehát értenünk mindnyájunknak, hogy Magyarország sorsa és jövője is kockán forog s hogy jövőnk érdekében minden áldozatra és minden eshetőségre készen kell lennünk. Ez a megfontolás kell, hogy a jövőt illető terveinket, magatartásunkat minden vonatkozásban áthassa. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a háború befejezése után a megváltozott viszonyok súlyos gyakorlati követelményeket fognak támasztani nemcsak az egyénekkel, hanem a közösségekkel, intézményekkel szemben is. Ez alól főiskolánk sem lesz kivétel. Felmerül tehát a kérdés, hogy mit tegyünk, miben reménykedjünk a jövőt illetőleg, hogy főiskolánkat egy jobb, boldogabb korszak számára mentsük át, hogy hivatását maradék nélkül betölthesse a jövőben is ? Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy főiskolánk nevelőintézmény. s mint ilyen játszott századokon át jelentős, le nem kicsinyelhető és agyon nem hallgatható szerepet nemzeti művelődésünk és egyházunk szolgálatában. E hivatásában gyökerező szerepét nem homályosította el soha semmiféle, sokszor végzetesnek látszó megrázkódtatás sem ; nem pedig azért, mert a főiskola egy pillanatra és egy hajszálnyira sem tért le az evangéliumi és nemzeti alapról; soha meg nem alkudott, látszólagos előnyökért kompromisszumot soha nem kötött.