Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

62 2. Iskolánk a valláserkölcsi nevelés mindenek fölé emelkedő feladatát ez évben is tanítói és nevelői tevékenységünk alapjául és célpontjául tekintette. A lelkeknek Istenhez való emelkedését s ottan az erkölcsi világ örök törvényeinek szemlélését és azok előtt való meghajlási készségét, mint egy várt, boldogabb életnek elengedthetetlen feltételeit, minden egyházi és iskolai munkánkba belevegyiteni, s ezekkel ifjúságunk lelkét az eszmények iránt fogékonnyá tenni, minden alkalmat felhasználni igyekeztünk. Főiskolánk az emberi jogokat és a vallás, egyház és haza iránt legszentebb kötelességeket is szülő, dicsőséges reformációnak ma már szerte a hazában legkiemelkedőbb fellegvára, — Isten áldotta hely, — mely nemcsak rónáival, folyójával, szőlő és erdős hegyekből fonódó koszorújával hívogatja a Kárpátoktól övezett ősi föld tanulni és művelődni vágyó gyermekeit évenként falai közé, de szaporuló intézményei mellett magnetikus erővel vonzza mindazokat, kik a lelkiismereti és nemzeti szabadság megszentelt földjén az evangéliumi hit és a főiskola szellemtörténetének ama kiapadhatatlan forrásaiból kivannak meríteni, mely századok viharzásai között is nemzetfönntartó erőnek bizonyult s mellyel való megtelítettésétől és átitatásától ifjúságunk lelkének, remélhetjük szomorú jelenünkből az anynyira várt nemzeti föltámadást. „Mert mindaz, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzedelem, mely legyőzte a világot, a mi hitünk." (I. Ján. 5:4.) Igyekeztünk a földi változandóságok között annál inkább a csak Krisztus által hozott örök és és megrendíthetetlen javakra irányítani ifjúságunk figyelmét, felkölteni a lelkekben Isten és az emberszeretet magasztos erényeit és odahatni, hogy míg kívülről viharzik a tenger, — népek áradata kél, hogy elnyeljen bennünket, vallásellenes világnézetek, alacsonyrendű életerők tolódnak felszínre, vagy a babona, fanatizmus, vagy a külső formaságokká merevülő, szükkeblő, felekezetieskedés triumfált körölöttünk, — igyekeztünk, hogy bennünk és falaink közt a Krisztus békessége lakozzék. Célunk olyan ifjúságot látni körülöttünk, és utánunk, mely iskolánk múltjának dicsőségén sem élősködni, sem álmodozva tétlenkedni nem akar, de a multak hősies szellemtáborára föltekintve lángralobbantja a bennünk rejlő égi szikrát és az evangélium igéit minden külső tekintélynél és hatalomnál magasabbrendűnek ismerve és vallva, a vallást tekintse egyedüli szabályozójául a már itt elkezdődő egyéni, társadalmi és nemzeti életnek egyaránt. Olyan ifjúságot, mely evangéliumi vallásos felfogással, szellemi-, erkölcsi- és nemzeti élettartalommal gazdagulva lépi át ifjúkorának sok veszélyt rejtő küszöbeit. Khaotikus korunkban, mikor azt látjuk, hogy a lelkek sokkal inkább a testi, mint a lelki javak megszerzé-