Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

8 jainkat. Nagy értékeink mellett azonban meg kell láttatnunk magyar életünk kiáltó hiányait, mély örvényeit is, mert csak így bontakozhatnak ki előttük jövendő feladataink egész nagyszerűségükben. Kettős látáshoz kell hozzászoktatnunk tehát ifjainkat, magyar életünk fényes ormainak és mély örvényei. nek meglátására. Hadd sugározzék át lelkükön magyar életünk minden szépsége, de zúgjon át azokon minden kiáltó hiánya is minden titáni feladatával, jövőt ostromló nehéz küzdelmével. Azután ami a legfontosabb, hogyha diákjaink lelkében megsejttettük a diadalmas jövendőt kibontakoztató javakat és megláttattuk velük tényleges magyar életünk nagy hiányait, belső feszültséggel, állandó tettrekészséggel, teremtő erőkkel kell telítenünk életüket, hogyha majd kikerülnek ősi falaink közül legyenek egy diadalmas magyarság tettrekész bajnokai. A mai élet nem ábrándozó, nem szemlélődő, nem is terméketlen kritikákban élő, hanem aktivitással teljes hazaszeretetet kiván. Ilyen tettrekész nemzetszolgálatra pedig az a meglátás segítheti ifjainkat, hogy ők mindenestől a nemzettől nyerték titokzatos existenciájukat, mert ebből a meglátásból nyerhetnek ösztönzést arra, hogy magukat mindenestől vissza is tudják adni a nemzetnek; az a meglátás, hogy az egyes a nemzetért van, hogy a nemzetért való odaadásában találhatja meg önmagát is. Létem titokzatos mélységeiben ott hordozom magyar nemzetem páratlan szineit örökkévaló vonásait, életem forrásai is nemzetemből buzognak ki, ha leszakadnék tápláló kebléről, bezárulnának a jövendő kapui előttem is, de nemzetem csak úgy tud mindig új életre kelni, ha tőle nyert javaimat, egy élet minden küzdelmében, minden verejtékes munkájában és imádságában neki adom vissza. Isten dicsőségéért is csak nemzetem szolgálatán át tusakodhatom. A nevelés az élet telítése életet nőttető értékekkel. Magyar jövendőnk attól függ, hogy képesek vagyunk-e kibontakoztatni fajtánk életlehetőségeit, el tudjuk-e látni lendítő erőkkel az egész magyar életet. Hitünk igazságait látjuk beigazolódva sajátos vonatkozásban: csak ha el tudjuk veszíteni magunkat mindenestől nemzetünkért, akkor találjuk meg annak virágzásában az életet. Gondolatfüzéseim végén észre veszem, hogy a meglátott feladatok nem is újak, hanem ősi Alma Materünk célkitűzései. Nincsen több magyar iskola, amelyik nagyobb mértékben tudott volna nevelni a nemzetnek, a hazának, hű és életet is áldozni kész fiakat, a mi ősi főiskolánknál. S ha nyitva akarjuk tartani ifjaink lelkét a világ felé, ha a szabadság levegőjében akarjuk őket tartani, ha híven őrködünk belső életük szabad kibontakozása felett, abban is ősi főiskolánk hagyományait követjük. De gondolatfüzésünk nyomán ősi főiskolánk hagyományai közül a legdrágább, az ige szava is