Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

9 kicsendül. Mi úgy látjuk, hogy nemzetünkön át is Istennek szolgálunk, liogy csak nemzetünkön át szolgálhatunk Istennek. Meglobog előttünk a Rákócziak iskolájának népe előtt a Rákócziak jelszava „Pro deo, pro patria et pro libertate" és mi fejünket lehajtva fogadást teszünk, hogy mi a zászlóhoz hívek maradunk. Ősi eszményeink szolgálatára azonban csak transcendens források erői képesítenek, csak mennyei hatalmak szakíthatnak el önmagunktól és tehetnek képesekké, hogy magunkat mindenestől odaadjuk nemzetünkért. Csak az isteni lélek áramlásai között bontakozhatnak ki szabadon az emberi lét rejtett kincsei és csak ugyanez a lélek acélozhat meg minket az ige szolgálatára. Ezért ebben az ünnepélyes órában mindenekfelett a mi Istenünk előtt hajtjuk meg fejünket és a ő szent lelkének segítségét kérjük munkánkra. Ilyen áhítatos gondolatok között köszöntöm mély tisztelettel egyházkerületünk jelen levő vezéreit, főiskolánk elöljáróságát, kedves kartársaimat, a mélyen tisztelt közönséget, az egész nemes ifjúságot, s főiskolánk, valamint tanítóképző intézetünk 1936/37 iskolai évét megnyitom. III. Közigazgatói jelentés az 1936^37 iskolai évről. Elmondotta a sárospataki ref. főiskola 1937 junius 13,-i évzáró ünnepélyén: Dr. Mátyás Ernő akad. és közigazgató. Az elmúlt hetekben főiskolánknak egy tátrai kirándulásán felemelő érzésekben volt részem. Először láttam Kassát, Eperjest. Mély benyomást gyakorolt reám ezeknek a városoknak történelmi múltja és mély gyökerű kulturája. A kassai dóm, a II. Rákóczi Ferenc sírhelyével sohasem fog kimosódni emlékezetemből. Először láttam a Tátrát. A lomnici csúcs égre törő lendülete, a tengerszem csúcs csipkézetes vonalai, a Csorbái tó sötét titokzatossága mindig benne fognak élni lelkemben. Valamikor a Bükk magaslatain járva az örvénykőnél, ahonnan tiszta időben a Tátra csúcsai feltünedeznek, ezt a kőbe vésett felírást láttam : Mienk a Tátra. Akármilyen felemelő érzésekkel jártam is én a Felvidéken, a lehangoló érzések túláradtak bennem, mert én azt a benyomást szereztem, hogy nem a miénk a Tátra. Rövid pár nap nem elég