Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

7 tönünk új, mélyebb életforrások után kutat, a sötét idők mélyéből örök igazságok emelkednek ki. Nemzetünk eszményi képét is meglátjuk, a tökéletesen egységbe kovácsolt és létünknek sajátosságait teljesen kiművelt maroknyi magyarságunk egészének képét az idők viharából diadalmasan kiemelkedve. Ilyen meggondolások ébredeznek ma bennünk és ilyen eszmények rajzolódnak lelkünk elé, ezekből azonban magasabb feladatok megragadására is nyerünk ösztönzést, meglátjuk, hogy legfőbb hivatásunk a nevelés, de nem egymástól izolált individuumok építése, hanem a nemzet-nevelés, egy egyének fölött álló magasabb orgánikus közösség nevelése. Miután pedig világosan látjuk, hogy az igazi nemzet csak nevelés útján formálódhatik, hivatástudatunk kitágul s meglátjuk azt is, hogy nemzetünk jövője a mi kezűnkbe van elsősorban letéve, de minél inkább kitágul hivatástudatunk, annál inkább nő felelősségérzetünk, az a bizonyosságunk, hogy a nemzetünk jövőjét, életét vagy halálát rajtunk veszi számon az Ítéletnek az Ura. E felelősségérzetünk pedig feladataink komolyabb mérlegelésre ösztönöz, arra, hogy keressük azokat az alappiléreket, amelyekre nevelői munkánkat építhetjük. Közösség a nemzet, de ez az egymásba fonódó közösség egyénekből tevődik össze. Mi a mi munkánkban mindig egymásra utalt, de magukban mégis páratlan egyedeket látunk, csodálatos létlehetőségekkel rendelkező egyedeket, akin sajátos lehetőségeiket mind kiakarják fejleszteni, magyar egyéneket, akiknek lelke mélyén minden más nemzettől megkülönböztető sajátosságok szenderegnek. Az a feladatunk, hogy ezt az ideális magyar arcot, ezt a rejtett sajátos szellemiséget előhívjuk, teljes kibontakozásra birjuk s ezáltal reánk bizott növendékekből magyar életet is formálni tudó izmos magyar jellemeket neveljünk. Másodszor azonban éppen olyan erőteljesen törekszünk arra is, hogy ezt a páratlan színekkel rendelkező magyar lelket kinyissuk világa felé, hogy mindig nyitva tartsuk egyetemes magyar életünk számára. Különösen fontos azután az, hogy olyan javakkal telítsük ifjúságunk lelkét, amelyek legsajátossabban magyarok. Ennek a sajátos magyar mivoltnak pedig elsősorban nemzeti multunk a hordozója, abban is nemzetünk életének nagy személyiségei. Az ifjú lelket semmi sem érdekli inkább, semmi sem ragadja meg jobban, mint a személyiség. Ez a vonzódás pedig éppen nemzetnevelés szempontjából jelentőségteljes, mert a nagy személyiség egy nagy pedagógus véleménye szerint személyes ábrázolása a nemzet orgánikus életegészének. Magyar mivoltunknak ősi színeit azonban különös tisztaságban találhatjuk meg népünk értékeiben, különös gondot kell fordítanunk azért arra, hogy magyar népünk sajátságos lelkivilágához is elvigyük a mi if-