Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936
10 ahhoz, hogy biztos Ítéletet mondjunk ottani véreink életéről,, én azt a benyomást szereztem, hogy életösztönüknek kétségtelen nyilatkozatai mellett is pusztul a magyarság. Amikor a felvidék sorsáról szemlélődöm, lehetetlen nem gondolnom szűkebb hazámra, Erdélyre. A megszállás után több éven át viaskodtam ott az új impérium által felállított korlátok között. Azóta is állandóan rajta függ tekintetem ottani testvéreink sorsán s különösen élénken reagálok azokra a segélykiáltásokra, amelyek a pusztuló Erdélyért fel-felhangzanak egy nagy államférfiunk ajakán. Pusztul a Felvidék és hihetetlen gyötrelmekben ég Erdély magyarsága. Mennyire hálásaknak kell lenni a gondviselésnek azért, hogy minket nem vetett ezekbe a tüzes kemencékbe. De azért a csonka haza határain belül sem rózsás a magyar élet. Elniakarásunk sok biztató tünete között is mégis az a valóság, hogy idegen népek törnek előre földünkön és idegen erők veszik birtokba az életforrásokat. A magyarság élete ma nem a nyugodt elrendeződés és fejlődés útján halad előre, kritikus fordulathoz érkeztünk, élet halál között vergődünk. Élet, vagy halál felé billen-e létünk serpenyője ? Nem tudom. A vég mindig a kezdetre utal. Az iskolai év végének ilyen gondolatai iskolai év kezdetünket juttatja eszünkbe. Talán akkor még sötétebb égbolt alatt, még viharosabb atmoszférában szemlélődtünk feladataink felől és sodródtunk ahhoz a gondolathoz, hogy legfőbb feladatunkat a nevelésben, közelebbről az egyének felett és az egymásra utalt egyének között élő nemzet nevelésében lássuk meg. Hirdettük ama gondolatot, hogy magunkat úgy kell tekintenünk, mint akik nem magunkért, hanem a nemzetért vagyunk mindenestől, s hogy a kívülről és belülről ostromló veszélyek között népünk és fajtánk belső erőinek kifejlesztése által tehetjük viharállóbbá nemzeti létünket. Az iskolai év mindig a számadásnak az ideje. A mostani ünnepi alkalom az élet sodrában megállást parancsol s ebben azt kell megkérdeznünk, hogy közeledtünk-e kitűzött célunkhoz ? Nagy pedagógusunk, dr. Imre Sándor, aki a Magyar Ut egy estélyén tartalmas előadást is tartott nekünk e falak között, több tanulmányában meggyőző erővel hirdeti ama tapasztalását, hogy korunk egyik legjellegzetesebb vonása a nevelői gondolkodás terjedése. A nevelői szellem kicsap az iskola falai közül, áthatja az állam, az egyházak életét s még a politikai törekvésekbe is belesugárzik. Úgyszólván az élet egész területét betölti. Az élet mindig gazdagabb, mint minden elmélet. Amikor főiskolánk elmúlt iskolai évének az életét szemléljük, nagyon változatos, eleven, színes kép vonul el előttünk. Lendületes és eseményteljes életszakasz, de központi gondolatképen megállapíthatjuk, hogy falaink között is egyre erőteljesebben érvényesülnek a nevelői törekvések.
