Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934

10 A mai magyar élet ezt feleli erre: „Igazságnak éreznők a fentebbi szavakat, csak egy fokkal látnók biztosítottabbnak egyéni és nemzeti jövőnket." Aláírom. De hát a fáradalmaktól, a bizonytalanságtól, a nagy erőfeszítésektől, a szenvedésektől félünk ? Hiszen ezek mind életszépítőszerek. Képzeljük el az életet bajok, célkitűzések, csalódások és szenvedések nélkül, az életunalomba, bárgyú passzivitásba fulladna bele minden energiánk és életörömünk. Az életörömet pusztítja az életöröm folytonos hajszolása s a köznapi értelemben vett boldog ember sokszor szánandó teremtés. Tánc-lokál lelkülettel persze nem érthetjük meg a biblia szavát, hogy: „Boldogok a szenvedők, mert ők megvigasztaltatnak." Bíznunk kell önmagunkban és akkor bízhatunk a megvigasztaltatásban. Nemzeti Hiszekegyünk azon halhatatlan sora: „Hiszek egy isteni örök igazságban," megérteti velünk szenvedéseinket is és reményt is ad a jövőre. De ez a halhatatlan sor nemcsak reánk, magyarokra vonatkozik, hanem az egész emberiségre. Nekik is be kell látniok, hogy az emberi igazság nem mindig fedi ugyan az isteni igazságot, de aki az emberi igazságot megsérti, az megsérti az isteni igazságot is. Ilyen fenséges apellátában élünk mi, mai maradék magyarok. De az isteni igazságban bízva ha a magunk szenvedéséről elfeledkezünk is, határontúli testvéreink szenvedéséről soha, egy percig sem szabad elfeledkeznünk. Szeretem hinni, hogy a nyugati nemzetek nem bírnak tudomással a minden emberiből kivetkőzött hazugságnak, a legelemibb emberi jogokat cinikusan felrugó gonoszságnak ilyen ördögi tombolásáról, mely az V-ik századot a XX. század asszisztálása mellett hozza vissza. Embertelen testi és lelki kínzásokba guzsolt véreink szenvedése legyen a mi hallgatagos mindennapi mementónk, amely erőfeszítésekre, jellembeli megújhodásra ösztönözze magán- és közéletünket, öreget és fiatalt egyaránt. A revízió uralkodó planétája alatt talán le fogunk szokni a magát szavalatokban kiélő és ünnepélyeket rendező irredentáról, hogy méltó helyét foglalhassa el az igazi: az átgondolt és halálos elszántságokra képesítő nemzeti koreszme. Lennie kell egy erkölcsi sztratoszférának, hol fellebbezhetetlen igazság uralkodik. Ezekkel a gondolatokkal és célkitűzésekkel állunk Elöljáróságunk jóváhagyó Ítélete elé. A tanügytől távolállónak látszanak, holott csonkaságunkban a nevelés piros vérsejtjeit kell hogy képezzék. Ezekre a célkitűzésekre kérem ezen ünnepélyes alkalommal az örök igazság áldó kegyelmét, amikor hivatalos kötelességei miatt távollevő Főpásztorunk meleg üdvözlését is tolmácsolva Főiskolánk és Tanítóképzőintézetünkben az 1934/35. iskolai évet megnyitom.