Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934

10 A mai magyar élet ezt feleli erre: „Igazságnak éreznők a fentebbi szavakat, csak egy fokkal látnók biztosítottabbnak egyéni és nemzeti jövőnket." Aláírom. De hát a fáradalmak­tól, a bizonytalanságtól, a nagy erőfeszítésektől, a szenvedé­sektől félünk ? Hiszen ezek mind életszépítőszerek. Képzeljük el az életet bajok, célkitűzések, csalódások és szenvedések nélkül, az életunalomba, bárgyú passzivitásba fulladna bele minden energiánk és életörömünk. Az életörömet pusztítja az életöröm folytonos hajszolása s a köznapi értelemben vett boldog ember sokszor szánandó teremtés. Tánc-lokál lelkülettel persze nem érthetjük meg a biblia szavát, hogy: „Boldogok a szenvedők, mert ők meg­vigasztaltatnak." Bíznunk kell önmagunkban és akkor bízhatunk a meg­vigasztaltatásban. Nemzeti Hiszekegyünk azon halhatatlan sora: „Hiszek egy isteni örök igazságban," megérteti velünk szenvedéseinket is és reményt is ad a jövőre. De ez a hal­hatatlan sor nemcsak reánk, magyarokra vonatkozik, hanem az egész emberiségre. Nekik is be kell látniok, hogy az em­beri igazság nem mindig fedi ugyan az isteni igazságot, de aki az emberi igazságot megsérti, az megsérti az isteni igaz­ságot is. Ilyen fenséges apellátában élünk mi, mai maradék magyarok. De az isteni igazságban bízva ha a magunk szen­vedéséről elfeledkezünk is, határontúli testvéreink szenvedé­séről soha, egy percig sem szabad elfeledkeznünk. Szeretem hinni, hogy a nyugati nemzetek nem bírnak tudomással a minden emberiből kivetkőzött hazugságnak, a legelemibb emberi jogokat cinikusan felrugó gonoszságnak ilyen ördögi tombolásáról, mely az V-ik századot a XX. szá­zad asszisztálása mellett hozza vissza. Embertelen testi és lelki kínzásokba guzsolt véreink szenvedése legyen a mi hall­gatagos mindennapi mementónk, amely erőfeszítésekre, jel­lembeli megújhodásra ösztönözze magán- és közéletünket, öreget és fiatalt egyaránt. A revízió uralkodó planétája alatt talán le fogunk szokni a magát szavalatokban kiélő és ünne­pélyeket rendező irredentáról, hogy méltó helyét foglalhassa el az igazi: az átgondolt és halálos elszántságokra képesítő nemzeti koreszme. Lennie kell egy erkölcsi sztratoszférának, hol fellebbezhetetlen igazság uralkodik. Ezekkel a gondolatokkal és célkitűzésekkel állunk Elöl­járóságunk jóváhagyó Ítélete elé. A tanügytől távolállónak látszanak, holott csonkaságunkban a nevelés piros vérsejtjeit kell hogy képezzék. Ezekre a célkitűzésekre kérem ezen ünnepélyes alkalommal az örök igazság áldó kegyelmét, ami­kor hivatalos kötelességei miatt távollevő Főpásztorunk meleg üdvözlését is tolmácsolva Főiskolánk és Tanítóképzőintéze­tünkben az 1934/35. iskolai évet megnyitom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom