Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

9 ujabb törekvések közé tartozik. A pedagógiai irodalomban sok szó esik az u. n. munkaiskola módszerről. Az emberi természet cselekvésre termett, a munkában éli ki magát. A mai élet súlyos feladatai is mindig több munkát követelnek. Munkára kell tehát nevelni az ifjúságot. A nemzetnevelésben pedig az a fontos, hogy közös munkára kell nevelni. A munka ne az egyén érdekeit szolgálja, hanem a nemzetét. A nemzet a mindenekfelett álló közösség. Annál izmosabb, annál biztosabban megállja helyét a más nemzetekkel való versenyben, minél inkább a közös munkában látják a feladatot a nemzet tagjai. A munka tehát nem öncél, a sokféle munka egységet kell, hogy alkosson, mindenike a nemzet közös célját kell, hogy szolgálja. Mi által lehet ilyen nemzeti érzületre és ilyen közös munkára nevelni ? Imre Sándor mondja, hogy nemzet csak ott van, ahol közös mult és közös jelen együtt vannak. Szép gondolat; sok szó esett már arról, hogy a nemzetnevelésnek a mult az alapja. Nagy igazság van benne. A nemzeti élet ezer meg ezer megnyilatkozásait hordozza a mult, annak legizmosabb megnyilatkozásait. Nemzeti életünk igazságait is csak rajta keresztül tudjuk megismerni. Jelenünk formálására, jövendőnk feladataira is multunk vezet rá. Mégis innen is, onnan is egyre erősebb kritikai gondolatok hangzanak el multunk kultusza ellen. Vannak emberek, sőt társadalmi osztályok is, akik és amelyek nem akarnak tudni a múltról. Véleményünk szerint a történelem nem az egész nemzetnek történelme, csak egy társadalmi osztályé. Nem lehet a múltban erőforrásokra találni — mondják mások -—, mert a mult csak nemzeti életünk szétszakítottságát igazolja és utalnak a kuruc és labanc, vagy protestántizmus és katholicizmus századokra kiterjedő ellentéteire. Nemzet pedig csak ott van, ahol közös mult és közös jelen együtt vannak. Az egész nemzet. Messzemenő következtetésekre vezetnének ezek a gondolatok, ha történetírásunkra kritikai megjegyzéseket mernénk tenni. Nincs is itt helye ennek. A nevelés szempontjából egyetlen gondolatra hadd mutassak csak rá. Hogyha a tanítás célja a nevelés, mégpedig a nemzetnevelés, a nemzeti történelemből jobban ki lehet emelni olyan eseményeket, amelyekben mindenki megtalálhatja múltját. Mondani szokták, hogy tragikus sorsú nemzet vagyunk, a katasztrófák népe. Semmi sincsen, ami a múltban inkább összekapcsolna, egyetemesebb hatású volna, mint tragédiánk, katasztrófáink. Gondoljunk csak Trianon-ra. Nem kapcsolja-e össze multunknak ez az eseménye nemzetünk minden egyes tagját? Nem határozza-e meg döntő módon az ifjúság sorsát? De Imre Sándor azt is mondja, hogy nemzet csak ott van, ahol a közös múlttal •együtt van a közös jelen is. Vértelen és minden átütő erőt nélkülöző volna egy olyan nemzet, melyben egyetlen társa-