Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

11 lárdnak hitt alkotmánya, mi nyugodtan állunk a zúgó orkánban s nem vagyunk hasonlatosak „a tenger habjához, amelyet a szél hajt s ide s tova hány" (Jak. 1:6), mert főiskolánk és annak munkája az Ige alapján szilárdan áll. „Isten a mi oltalmunk és segítségünk. . . azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai, hegyek rendülhetnek meg háborgásától... a seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk ... Nemzetek zajongnak, országok mozognak, kiereszti hangját, megszeppen a föld... a seregek Istene velünk van, Jákob Istene a mi várunk." (Zsolt. 46.) A változások mostani világában nem jobbra, vagy balra nézünk, mi felfelé tekintünk, arra „akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Jak. lev. 1 :17.), arra, „aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid. 13:8.). És minél sötétebben tombol a vihar körülöttünk, annál nagyobb odaadással hallgatjuk és szolgáljuk annak parancsolatait, aki ezeket mondotta: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim, semmiképen el nem múlnak" (Máté ev. 24:35.). Az örökkévaló Ige ez „egyedüli mértéke" szemszögéből tekintjük főiskolánk elmúlt esztendejének életét. Jól tudjuk, hogy vannak munkánknak hiányai, hogy nem gyarlóság nélküli életünk. Minél inkább az Ige mértéke szerint szemléljük azt, annál inkább látjuk gyengeségeinket, de bizonyosak vagyunk afelől, hogy épen azért, mert ilyen félelmes időkben élünk, az elmúlt esztendőben szilárdabb volt az Ige fundamentumán való megállásunk és szolgálatunk, mint bármikor. * Az örökkévaló Igének e látszögéből tekintjük főiskolánk életének minden eseményét. Ha a halál angyalának munkájára tekintünk, mindjárt megelevenedik előttünk buzgó igazgatótanácsosunknak, Cziáky Endre püspökhelyettes, abauji esperesnek tisztes alakja. Tizenegy éven át állott elöljáróságunk soraiban. Önzetlenebbül, hűségesebben, a kötelességteljesítés nagyobb mértékével senki sem szolgálta főiskolánkat nálánál. Abauji egyházmegyéje példaképül járt elől a főiskola iránti minden kötelesség teljesítésében. Nemes, puritán, az igazságot megtestesítő, az érette mindig nyiltan sikraszálló egyénisége ma is megragad és felemel, ha rágondolunk. Főiskolánk tanárainak, ifjúságának megértő, atyai lelkű barátja volt utolsó leheletéig. Értékes személyisége beleépült főiskolánk többszázados épületébe, de élő erő mindnyájunk lelkében. akik ismertük, tiszteltük, szerettük, akik kegyeletes érzésekkel áttoljuk emlékét. 1932. október hó 11-én este a rádiószárnyakon röpülő gyászhír, gróf Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter, főiskolánk nagy építője haláláról minket is megdöbbentett. Nem