Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

10 III. Közigazgatói jelentés az 1932—33. iskolai évről. A tovarohanó idő és a gyorsan váltakozó események sodrában újra határkőhöz érkezett főiskolánk. Eddig még soha nem tapasztalt nagy átalakulások világában élünk. Mindig nagyobb arányú lesz a bonyodalom, amely összekuszálja az emberiség életét. A válság árja egyre szélesebb hullámokat vet s egyre nagyobb érdeklődéssel fordulunk a világnézeti és lelki válság felé. Mélyen érezzük, hogy nem theoretikus elmejáték ez a küzdelem, hanem, hogy a lét és nemlét kérdése forog kockán, hogy legexistenciálisabb kérdéseink dőlnek el ebben a válságban. Ennek a világnézeti válságnak az a jellemző vonása, hogy a legélesebb ellentétek ütköznek benne össze s ez ellentétekben az emberi lét leghatalmasabb szenvedélyei kavarodnak fel. Talán sohasem tombolt hatalmasabban világunkban a pusztítás és rombolás szelleme, mint napjainkban. Talán sohasem tépték nemzetünket, társadalmunkat, egyházainkat, iskoláinkat sötétebb, gonoszabb hatalmak, mint mostanában. Mélyebb szakadékok talán sohasem választottak el lelkeket egymástól, mint napjainkban. Mintha csak a Szentírás apokalyptikus jóslatai valósultak volna meg. Ebben a szörnyű khaoszban itt is, ott is új és egészséges életcsirákat látunk. Titokzatos mélységekből új hadseregek vonulnak fel a küzdelem szinterére új gondolatokkal és jelszavakkal. De a látóhatár még ködös. Az új világnak még csak a körvonalai sem látszanak. Egy dolog bizonyos csupán, az, hogy nagy átalakulások világában élünk. Ezeket a gondolatokat itt azért emlegetjük fel, mert az élet tengerének hatalmas hullámverése be-becsap falaink közé is s mi közöttünk is lázas mozgalmakat támaszt. Ugy áll t. i. a dolog, hogv a mai forrongó világ eseményeire senki sem reagál elevenebben, mint maga az ifjúság. Olyan ennek a lelke, mint finom szeizmográf, amelyik felveszi a világmindenség bármely részéből feléje sodródó rengéseket. Ez természetes is, hiszen az ő világuk születik, formálódik nagy vajúdások közben. Jó azért, ha életünk e határkövénél megállunk. Az évzáró ünnepek mindig igen alkalmas időpontok voltak a megállásra, hátranézésre, előrenézésre. Lázas, forrongó világunkban különös szükségünk van arra. hogy megállva, szemlét tartsunk munkánk eredménye fölött, hogy ismételten mérlegre helyezzük célkitűzéseinket. Ám tomboljon mi körülöttünk bármilyen szörnyű vihar, recsegjen bár ebben világunk szi-