Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931

5 karok ölelésre tárva csábítanak. De a gazdasági élet gyilkos mérgű gáztámadásai be-befelhőzik lefegyverezett rónáinkat s kiesik a munka százezrek kezéből, tehetetlenül sorvadnak és pusztulnak aggok és csecsemők s éhség réme sápasztja az anyákat. És mintha az Ég is sújtani akarna: messzi téreken aszálytól égtek ki a mezők, csenevészek és lihák maradtak a kenyérmagvak, csak gondok és aggodalmak karóztak fel a, máskor gazdag magyar mezőkön: Mit eszünk? Mit hoz a tél? Azonban, ha semmi okunk sincs a mámoros örvendezésre, mikor búcsuzunk e most elmúlt évtől, — mégis hálaadásnak és Isten akaratán való megnyugvásnak jóbi lelkét kell ielöltenünk. És a magyar jelen tenger baja körül tekintetünknek végig kell siklania az elmúlt századokon és látások látásával kell megismernünk egész történelmünkben Istennek kegyelmes jóságát. A sír szélén álló nemzetnek adta az Úr a mi iskolánkat hitnek, reménységnek oszlopául, hogy egyik szövétneke legyen a megpróbáltatások közepette. Támasztott az idők teljességében férfiakat, akik próféták hitével, bölcsesség lelkével megtelve, vezették, igazították, támogatták, építették. Mélységben és magasságban egyaránt hű szolga volt, mely az alapítók talentumait Istennek dicsőségére használta. Sokszor fenyegette életét veszély, de mikor tövére vettetett a fejsze, istenes lángolások támadtak a lelkekben, melyek megemésztették a gonosz szándékot. Szervezetünk egyik nagy értékévé, történelmünknek nemes bizonyságává magasztosult, melyért, mint pecsétért és zálogért, olykor kézt kézbe fűzve, együtt imádkozott a keresztes és csillagos templomok népe. Épen ezért meg nem fogyó bizalomnak, élő reménységnek, hegyeket mozgató hitnek lelkével kell átlépnünk az új esztendő küszöbén. Nem kishitűség, nem csüggedés, nem sötétenlátás a forrása a cselekvéseknek. Azokból csak tespedés, lemondás, halál lehellete árad. Nekünk pedig cselekvő nemzedékre van szükségünk. Bajok közt edződött, viharok közt izmosodott, kemény, igaz ifjúságra, mely sein a maga, sem a más árnyékától meg nem ijed. Amelyik ügyes, bátor, életrevaló, aki az életet minden oldaláról látni, felfogni és megragadni képes. Új nemzedékre, amelyik tudja becsülni és értékelni az ezeréves hagyományt, de nem süpped térdig a multak talajába, hogy mozdulni se tudjon. Az iskolánk nyugodt lélekkel várhatja az ünnepi követségek számadó bírálatát. Bizonyára sok bajt, hiányt, hibát és gyarlóságot fognak megállapítani. Mi sem hamar tudnánk kifogyni a felsorolásából. Érezzük és tudjuk, hogy gyöngéink és gyarlóságaink vannak. De szemébe merünk nézni és meg merünk állani, mert Istennel szemben nem feledkeztünk meg arról, hogy egy a