Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931

4 III. Evmegnyító beszéd. 1931. szeptember 12-én elmondotta Elekes Imre, közigazgató. Főiskolánk négyszázadik szilveszterének és 401-ik újesztendejének találkozó-pontján mély tisztelettel és meleg; hittestvéri szeretettel köszöntöm mindazokat, akik e hagyományos évmegnyitó ünnepünket megjelenésükkel megtisztelték. És ez új századot nyitó új iskolai év első órájában imádságos lélekkel kivánok: boldog új esztendőt! Nem szilveszteri mámoros lélekkel válunk el a tűnő évtől. Szemünket nagyon is ébrentartó, minden figyelmünket lekötő évek és órák legmagasabbra csigázzák a honfiúi gondokat s a nemzeti érzésnek mindenen győzedelmeskedő erejére van szükségünk, hogy tudjunk bizni és hinni rendeltetésünkben, jövőnkben, fennmaradásunkban. Az integer országban is mély nyomokat hagyott és széles körökben gyürüződő hullámverést keltett, amikor egy Széchenyi-lakomán a szónok, egykori pataki diák, e keserű szavakra fakadt: „Nem boldog a magyar." Most pedig gonosz kezektől csonka-bénára faricskált országunk olyan játékszerré lett, amelyet ismeretlen erők és hatalmak kényük-kedvük szerint emelnek magasra és ejtenek mélységbe. Hol van az a szabadság és függetlenség, amelyért, elhulltanak legjobbjaink s amelyért buzgó imádság fakadt százezrek ajakán ? Történelmi életünk legtöbb próbát kivánó, legsúlyosabb szenvedésekkel járó korszakai voltak azok, mikor hősöket termelő elszántsággal küzdöttünk eszményeinkért, hitünk és hazánk szabadságáért. De ezek voltak a legdicsőségesebbek is! „Pro libertate" feliratú zászlóink alatt találkozót adtak nemzeti erényeink és a magyarság faji kiválóságai sohasem tündököltek olyan ragyogással, mint függetlenségi küzdelmeinkben. Sok-sok minden elválasztott, csoportokra és pártokra szaggatott bennünket. De az életünkkel egyenértékű függetlenség gondolata egy táborba gyűjtött minden becsületes és igaz érzésű magyart. Ámde azokban a harcokban férfiak állottak szemben férfiakkal. Acélos karú és vas-szivű felnőttek ütköztek meg nyilt csatákban. Most is harc folyik; a világháborúban bár csak időnként, de kilépett rókaverméből és betonozott harci árkából a férfiúi virtus s az acélcsapások közelharcában kitombolhatta magát az ősemberi szenvedély. De most a harc alattomos és gonosz, kegyetlen és gyáva. A szájak békét hirdetnek, az arcok mosolytól vonaglanak, a