Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

4 Vagyis: a theológiának, sokkal inkább, mint bármely más tudománynak, megvan a maga sajátos, antinómiákkal és paradoxonokkal telített élete. A theológiai tudománynak úgynevezett veszélyes és veszélyeztetett középpontja éppen a dogmatika, amelynek előadása sárospataki theológiai akadémiánkon reám bízatott. A dogmatikáról általában az a felfogás, hogy nincs és nem is lehet benne élet. A dogmatika, e felfogás szerint, nem más, mint elvont hittételek törmeléke, spekulálni szerető emberek tákolmánya, a dogmák pedig elavult, megkövesedett, személytelen dolgok, amelyek legfeljebb csak arra valók, hogy alkalomadtán megdobálják velük egymást azok, akiknek nincs okosabb elfoglaltságuk és nem találnak más tennivalót. Evvel a sokszor fölöttébb kísértő és elhatalmasodó gongolkodásmóddal szemben hadd mutassak rá arra, hogy a dogmatikai gondolkodás először is nem merő spekulálás, nem elvonás által kisikerített gondolatok egymásra építése, mert protestáns állásponton és az egyetemes papság elve alapján a dogmatikai gondolkodás nem csupán a dogmatika professzorának és nem csupán a mindenkori igehirdetőnek, de még a legegyszerűbb hívőnek is a legexisztenciálisabb ügye kell, hogy legyen. Másodszor fölöttébb fontos az arra való rámutatás is, hogy minden más tudomány, még a filozófia is, beszélhet a maga sajátos tárgyáról, a theológiának viszont, amint ezt újabban több oldalról is hangsúlyozzák, alapjába véve nincs és nem is lehet tárgy, amit elemezzen, körülírjon, tárgyaljon és szemléljen. A theológia tárgya ugyanis ez esetben csakis az Isten lehetne. De kérdezzük : vájjon lehet-e tárggyá előttünk az a felséges és mindenható Isten, aki előbb szeretett bennünket, hogysem mi szerettük volna Őt, aki nagyobb mindnyájunk szívénél és mindent tud! (I. Ján. 3:20.) Igaz ugyan, hogy a régi dogmatikusok a theológiát úgy határozták meg, hogy az nem más, mint „scientia de deo," de azért nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ennek a szentséges tudománynak az ő szemükben egy igen nagy előfeltétele volt, tudniillik az, hogy amaz élő hiten épüljön fel, amelyet viszont Istennek hozzájuk intézett, őket sajátos, konkrét szituációjukban megszólító és megragadó, egész mivoltukat, exisztenciájukat gyökereiben átformáló és átforrósító Igéje váltott ki bennük. Nem, az alany-tárgy logikai és ismeretelméleti sémája nem alkalmazható a theologiai gondolkodás és megismerés világában!

2 Mert itt minden egyes esetben egy olyan megismerésről van szó, amely a törpe emberi énnek és a felséges isteni ősszemélyiségnek kölcsönhatásokon felépülő életviszonyát s így a theológiailag gon2 Lásd ennek részletesebb kifejtését Wilhelm Vollrath: Das Problem des Wortes. Zur Einleitung in eine Theologie c. könyvében Bertelsmann, Gütersloh, 1925.