Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929

4 Közigazgatói jelentés az 1929—30. iskolai évről. Az ünnepek az áldozatnak az alkalmai s nincs igazi ünnep áldozat nélkül. íme mi is összesereglettünk e megszentelt helyen! íme újra felszítottuk oltárainkon a tüzet! Még bennünk remeg a munkának izgalma, még magával ragad főskolánk életének lázas sodra. Mintha mozgalmas, modern életünk gyors iramú tempójával száguldana főiskolánk szekere is célai felé! Megállást kell parancsolnunk. Most, amikor szemlét készülünk tartani egy iskolai évi munkánk felett, most, amikor annak gyümölcseit leakarjuk helyezni ősi oltárunkra, különösen fontos, hogy áhítatos érzésekkel álljunk meg e megszentelt helyen. Kálvin János azt mondja, hogy „Isten belső szemléletéből' kell tekintenünk önmagunkat, hogy Istenhez, mint „egyedüli mértékhez" kell szabnunk önmagunk feletti Ítéletünket. Emeljünk hát mi is Isten színe elé egy évi munkánkat. Az örökkévalóság szemszögéből Ítéljük meg annak eredményeit s így nézzük meg, hogy mit viszünk oltárunkra áldozatul. Ennek vakító fényességében talán elfakul sok minden, ami gyönyörűséggel töltötte el lelkünket, de szebb világításba kerül sok dolog, ami eddig homályban levőnek látszott. Isten színe előtt megállva magasabbra ivelődnek, nagyobb világosságban ragyognak céljaink. Itt meglátjuk, hogy egy református főiskolának akkor és addig lehet létjogosultsága, amíg minden gondolatunkkal, minden erőnkkel, minden imádságunkkal egyetlenegy célra törünk, Isten dicsőségének a szolgálatára. — Semmi sincsen, ami inkább áthevítené szivünket, ami inkább felfokozná tetterőnket, mint porbasujtott hazánk feltámadásáért való törekvésünk. Egyedül csak Isten dicsőségének szolgálatában munkálhatjuk hazánk feltámadását is, mert semmi sincsen, ami inkább összefogná, ami égi erők lendületével is ellátná magyar akarásunkat, mint az Ő dicsőségének szolgálata. Csaknem 400 év távlatából tekintünk ezekben az órákban szeretett Alma Materünkre. 400 évnek távlata igen alkalmas arra, hogy abból világosan lássuk meg főiskolánk lényegét és célját. Bizonyos meggyőződéssel valljuk, hony 400 év viharában azért állott meg szilárdan, mint hegyen épített város, mert Isten számára emeltetett oltára. Lobogjon hát fel most ennek az ősi oltárnak tüze magasra ! Helyezzük rá egy munkás év gyümölcseit! Talán nem mind az ő dicsőségére szántuk, bizonyára sok fogyatékossága van. De hálaáldozatunk jó illata száll fel most mellőle s ha most mégis a maga egészében az Ő dicsőségére vagyunk készek szentelni, hisszük, hogy Istenünk kedvesen fogadja.