Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

165 Dilettánsoknak nevezzük általánosságban a műkedvelőket, szemben a hívatásos zenészek gárdájával. Azonban a dilettántizmusnak a művészettel való szembeállítása már szűkebb és egészen más jelentőséget eredményez. Mert amíg a műkedvelő zenészek között is akadnak sokan, akiknek tudását és zenei készségét alapos technikai vagy elméleti felkészültségük és fejlett zenei Ízlésük következtében nem lehet dillettántizmusnak nevezni, addig — sajnos — a zenével hivatásszerüleg foglalkozók között is igen sokan vannak, akiknek készsége nem egyéb vaskos dilettantizmusnál. A gyakorlati zenével hivatásszerüleg foglalkozók között talán a legnépszerűbb a cigány zenész. Hogy a cigánynak egyfelől milyen érdemei vannak a magyar dalnak a válságos történelmi időkben való életben tartása és annak megkedveltetése körül, más felől pedig, hogy milyen mérhetetlen károkat okozott az által, hogy a magyar nóta őseredi ritmikáját és I melódiáját a saját faji vérmérsékletének belevitele által meghamisította, az ezen kérdésekben elhangzott pro- és kontra véleményeket, valamint a saját egyéni meggyőződésemet előadni nem lehet jelen értekezésem feladata. Itt csak azt szögezketem le, hogy a cigányzene dilettáns-zene, még pedig ! az egyik legsúlyosabb dilettántizmus, mely kötetlen és semmiféle törvényszerűséget nem ismerő, rendszertelen technikájával, sokszor ízléstelen cikornyáival, de különösen a még leg| primitívebb tehetségüeknél is a pillanatnyi rögtönzésre alapított lehetetlen harmonizálásával a nagy közönség ízlését annvira megrontotta, hogy annak már alig van valamelyes érzéke a művészi zene iránt. Felsorakoztathatom még a vidéki vándor színtársulatok karmesternek titulált zongoristáit, az operett és kabaré énekeseket és énekesnőket stb.. akiknek teljesítménye a legnagyobb jóakarat mellett sem nevezhető többnek dillettantizmusnál s akiknél bizonyára a túlzott modorosságban s a fölényes fellépésben lát a laikus valami felsőbb rendűt, valami művészit. Azonban még mindezeknél súlyosabb veszélyt hord magában az a dilettántizmus, amely már nem elégrszik meg a gyakorlati muzsika művelésével, hanem a zenei alkolás terére lép át. Szinte megdöbbentő az a kép, mely az e téren való vizsgálódásnál a szemünkbe tűnik. A legtöbbször csak egészen átlagos tehetségű s még csekélyebb felkészültségű nótaés dalszerzők száz számra adják ki és viszik hangversenydobogóra a legújabb dalaikat, magyar nótáikat. Sajnos, tény azután az, hogy amíg a mai tehetséges és képzett komponistáknak már a hangverseny-termek tűzpróbáját is kiállott és neves művészek, zene- és énekkarok által interprerált zenedarabjai, kórus- és zenekari szerzeményei csak igen ritkán látnak nyomdafestéket, addig az említett dilettáns komponistáknak úgy szólván minden évadban kiadott újabb nótás-