Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1923

4 IV. Közigazgatói jelentés az 1923—24-ik iskolai évről. Az 1923—24-ik iskolai év végéhez ért. Ahogy most utolsó perceit élve, suhanva lebben tőlünk az örökkévalóság végtelen vizei felé, már elmondhatja magáról a költővel: „A zsongó habok ajka Rejtelmesen susog, Vár a fekete sajka, Mely vinni fog." (Vargha Gyula). És én, amint előbb az Úr házában, úgy itt is, évi jelentésemben is hálaadással hajtom meg szivem az idők Istene, mennynek és földnek mindenható ura, a mi mennyei édes Atyánk előtt, akinek jóságos keze hozta-viszi ezt az iskolai évet s aki megengedte, hogy Alma Materünk ebben is meg nem lankadó hűséggel, kipróbált, áldott, régi és új erőkkel, vezetőkkel és kormányzottakkal, szakadatlan mindennapi munkával, reménykedések és gondok, bizalom és kétségeskedés, kedves, felemelő, üditő örömök és szivünkig ható gyász, feledhetetlen bánat közt teljesíthette a maga gyönyörűséges küldetését: a világosság, igazság és élet szolgálatát, égethette lelke tömjénét a református hitünk csodás mélységei és az örökkévaló magasságok ereje által megszentelt magyar nemzeti művelődés drága oltárán. Vallást teszünk róla, hogy lelkünk ezért élt, égett és lángolt. S mikor ez az esztendő itt hatalmas kötelékeket tépett szét, annál mélyebb, forróbb és szentebb odaadással öleltük át a mi küldetésünk nagy hitét, hordottuk a felelősség súlyát s igyekeztünk a református s a magyar nemzeti művelődés ügyévé tenni főiskolánknak a jogakadémiával , kapcsolatban felmerült válságát. Mert ez az esztendő, lehetnek más téren bármilyenek az eredményei, lehet kiindulási pontja későbbi nagy alkotásoknak és termékeny kezdéseknek, elvégezhette benne ki-ki, amint el is végezte, a maga kötelességét, szomorú, fájó és gyászfekete emlékű év: jogakadémiánk elvesztésének, ideiglenes szüneteltetése kimondásának éve. Nincs a főiskolában senki, akire ne a személyes fájdalom, az egyéni vesztés erejével hatott volna, itt, ezen a helyen a jogi oktatás világosságának kialvása ; az, hogy itt „a magyar kultura egyik fényes szeme örök álomra csukódott le." (Baltazár Dezső). Mi mindent megtettünk, ami rajtunk fordult meg, a szomorú vég elhárítására. Elöljáróságunk tanácskozásainak a nehéz kérdés már évek óta állandó tárgyát képezte. Hosszan tartott a haláltusa. Csak a legutolsó mozzanatokat említhetem fel. 1923 március 11-én