Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1906

10 kánkban a mai búcsúnaphoz elérkezvén, a becsülettel végzett munka fölött érzett nemes örömből maga is kivehesse a részét. Fogadja ezért főtiszteletü Elüljáróságunk hálás köszönetét a tanári karnak, azzal az őszinte kijelentéssel kapcsolatban, hogy magunkat érezzük megtisztelve, ha tiszteletet adhatunk azoknak, akik arra érdemesek. Fogadják hálás köszönetünket főiskolánk nemeslelkű pártfogói is, akik akár anyagi, akár erkölcsi támogatásukkal erkölcsi és anyagi eszközökben főiskolánkat erősíteni s ezzel munkánkat eredményesebbé tenni nemes céljokul tűzték. Intézetünk letűnt évének általános képét kell vázolnom előbb, mielőtt a részletekre térnék, s ezen a ponton bár — mint előre bocsátani bátor voltam — sajnálatos előzmények állították csekély személyemet ide a jelentést tevő igazgató helyére: az öröm jóleső érzésével legyen szabad megjegyeznem, szerencsésnek tartom magamat annyiban, hogy újból fölvehetem a fonalát tavalyi jelentésem azon részének, amelyben főiskolánk anyagi eszközökben való gyarapodásával, egyebek közt a tanári fizetésrendezés kérdésével foglalkozni bátor voltam. Mert igaz örömömre szolgál, hogy amit tavaly, mint egyelőre nem is remélt óhajtást fejeztem ki, sejtésem nélkül próféciává lett s főiskolánk tanárainak nagyobb része, t. i. a gimnázium tanárai, éppen arra az időpontra visszamenőleg, amelyben akkor e kérdésekkel foglalkoztam, az állami gimnáziumok tanáraiéval az egyenlő fizetést megnyerték. Közoktatási kormányunk bölcsesége oly níesszeinenő igényeket elégitett ki e lépéssel, hogy ezzel — mint már annak idején említettem — prot. középiskoláink, közelebbről a mi egész főiskolánk versenyképessége nagyértékű biztosítékot nyert; mert midőn egy nagy anyagi gond nyomasztó terhétől szabadul, könnyebben keresheti az eszközöket egyéb szükségleteinek fedezéséhez. Ha merültek is fel az állami segélyezéssel szemben tiszteletreméltó aggodalmak, meggyőződésem, hogy emelkedett gondolkodású miniszterünk protestáns iskoláink iránt is a legnemesebb intentióktól vezetve iskoláink megerősítése, nem pedig gyengítésének gondolatával látott a rég érzett szükség kielégítéséhez, s e meggyőződésemben főtiszteletü Elüljáróságunk azon elhatározása is megerősít, mely szerint dacára a főiskolánk függetlenségét féltve őrző gondolkodásának, a segélyezést a mi gimnáziumunk számára is elfogadta. Azon reményben, hogy e főiskola megizmosodásának e jelentőséges fordulat biztos alapja lesz, legalább is figyelmetlenség lenne, ha közoktatási kormányunkról a tisztelet és hála hangján megemlé-