Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

nél fogva dalolt, énekelt; az öregebbek erősebben csattogó mada­rakként énekelve, az ifjabbak követve az öregek példáját s nem­zedékről-nemzedékre szállt a dal, az ének, mint a költő mondaná: szájról-szájra, szívbői-szívbe! Csak így érthetni meg, hogy főiskolánkban az ének és zene vezetésének hívatásos ellátására hosszú, nagyon hosszú idő multával gondolnak az elöljárók; amint említém: 1827-ben, amikor is Apáthy Jánost hívták meg az új tanári állásra, aki 1829-ben foglalja el helyét, miután előbb állása elfoglalásáig is Bécsben külön készült a zene és építészet tudományára, hogy 22 évig lássa el tanszékét, amelynek első képviselője, még pedig, mint a »zenének tudományos, szakszerű művelője«, aki szakját ismerte is, szerette is, odaadással is működött rajta és maradandó nevet is szerzett azzal, hogy az ifjúsági énekkart reformálta és műkö­désében abba az irányba állította bele, amelyben egyedül lehet­séges a művészi fejlődés és haladás. A szokással való szakítás is hozzátartozott az új tanszék ellátójának a kötelességeihez, amely szokás az énekkarban a fül útján való, előéneklést követő énektanítást és tanúlást rejté magá ban minden művészi ízlés, átértés és átérzés nélkül, a daltermék alkotójának célja, törekvése, művészi jelzései figyelmen kívül ha­gyásával, holott Apáthy, mint tanúlt-zenész: a zeneművészet szabályai szerint tanítja az éneket. Tanítási módja lázongásba hozza a vén diákokat, akik csakhamar kikapnak a musicae pro­fesszoron, mert az sem énekelni, sem dalolni nem tud, csupán zenét játszik. Ki is gúnyolják, nevetség tárgyává is teszik: de a kötelesség mély érzése elnyeleti vele a gúnyt s diák-csínyeket s az olthatatlan zenészi buzgóság egy-egy énekkari taggal órák hosszú során át való foglalkozásra bírja rá, mígnem az egyes kar-tagok mind szabályos, művészi éneklést sajátítanak el s maguk csodálkoznak legjobban : miként is lehetett ez másként, mint ahogy az Apáthy tanítása szólt! ? Szinte emberfölötti munka volt ez az úttörés, amelylyel nem­csak új elveket kellett belelopni a lelkekbe, hanem ósdi szokást is irtani, még pedig az ellenszenv gúny-nyilainak való kitétellel kapcsolatban, amely nyilak azonban lassanként elmaradnak, mert a haladás szembetűnő volt s mert a gimnáziumi énektanítók a tanár vezetése mellett évről-évre előkészítették már a növendéke­ket, hogy az öntudatos, a magasabbfokú ének-, dal- és zenemű­velés otthont nyerjen a főiskolában, amelynek eddig csupán eset-

Next

/
Oldalképek
Tartalom