Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

nél fogva dalolt, énekelt; az öregebbek erősebben csattogó madarakként énekelve, az ifjabbak követve az öregek példáját s nemzedékről-nemzedékre szállt a dal, az ének, mint a költő mondaná: szájról-szájra, szívbői-szívbe! Csak így érthetni meg, hogy főiskolánkban az ének és zene vezetésének hívatásos ellátására hosszú, nagyon hosszú idő multával gondolnak az elöljárók; amint említém: 1827-ben, amikor is Apáthy Jánost hívták meg az új tanári állásra, aki 1829-ben foglalja el helyét, miután előbb állása elfoglalásáig is Bécsben külön készült a zene és építészet tudományára, hogy 22 évig lássa el tanszékét, amelynek első képviselője, még pedig, mint a »zenének tudományos, szakszerű művelője«, aki szakját ismerte is, szerette is, odaadással is működött rajta és maradandó nevet is szerzett azzal, hogy az ifjúsági énekkart reformálta és működésében abba az irányba állította bele, amelyben egyedül lehetséges a művészi fejlődés és haladás. A szokással való szakítás is hozzátartozott az új tanszék ellátójának a kötelességeihez, amely szokás az énekkarban a fül útján való, előéneklést követő énektanítást és tanúlást rejté magá ban minden művészi ízlés, átértés és átérzés nélkül, a daltermék alkotójának célja, törekvése, művészi jelzései figyelmen kívül hagyásával, holott Apáthy, mint tanúlt-zenész: a zeneművészet szabályai szerint tanítja az éneket. Tanítási módja lázongásba hozza a vén diákokat, akik csakhamar kikapnak a musicae professzoron, mert az sem énekelni, sem dalolni nem tud, csupán zenét játszik. Ki is gúnyolják, nevetség tárgyává is teszik: de a kötelesség mély érzése elnyeleti vele a gúnyt s diák-csínyeket s az olthatatlan zenészi buzgóság egy-egy énekkari taggal órák hosszú során át való foglalkozásra bírja rá, mígnem az egyes kar-tagok mind szabályos, művészi éneklést sajátítanak el s maguk csodálkoznak legjobban : miként is lehetett ez másként, mint ahogy az Apáthy tanítása szólt! ? Szinte emberfölötti munka volt ez az úttörés, amelylyel nemcsak új elveket kellett belelopni a lelkekbe, hanem ósdi szokást is irtani, még pedig az ellenszenv gúny-nyilainak való kitétellel kapcsolatban, amely nyilak azonban lassanként elmaradnak, mert a haladás szembetűnő volt s mert a gimnáziumi énektanítók a tanár vezetése mellett évről-évre előkészítették már a növendékeket, hogy az öntudatos, a magasabbfokú ének-, dal- és zeneművelés otthont nyerjen a főiskolában, amelynek eddig csupán eset-