Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1889

iö lenül a fáradságukat méltóbb jutalomban részesítő állam szolgálatára bocsátandják tehetségüket. Bizonyára eme szempontok vezették egyházkerületünket is, midőn «szívből jövő örömmel üdvözölte a kormánynak, iskoláink oly régen és sajnosan érzett szükségén segíteni akaró, jóindulatú és áldást íg-érő törekvését», s midőn elhatározta egyszersmind az országos tanári nyugdíjintézetnek anyagi támogatását. Egyházkerületünkben tehát, — a mely pedig az autonomicus jogok felett, ugy gondolom, mindig nagyonis féltékenyen őrködött s azoknak védelmében soha sem engedett más egyházkerületnek elsőséget, — nem talált viszhangra ama szórványosan fölmerült és merőben téves felfogás, mely szerint a protestáns tanárok nyugdíjazása az állam részéről, az iskolai önkormányzat feláldozását involválná. Ugyanakkor azonban, a midőn egyházkerületünk a miniszter tervezetét általánosságban elfogadta, tanári karunk javaslatára felkérendőnek határozta egyszersmind a minisztert, hogy tekintve ama körülményt, melynél fogva főiskolánk, alapítása óta egységes egészet képez és az oktatásnál úgy az akadémiai-, mint a gimnáziumi tanárok közösen működnek a különböző szakokban : a n y u g d í j i n t é z e t jótéteményét terjeszsze ki az akadémiai tanárokra is. S a miniszter nem régiben az országgyűlés közoktatási bizottságában ki is jelentette, hogy hajlandó nemcsak a protestáns középiskolai-, hanem jogakadémiai- és theologiai akadémiai tanárokat is fölvenni a nyugdíjintézetbe. Az egész ügy gyakorlati megoldása a közel jövőnek van fentartva, s bizonyára nem csekély nehézségekkel lesz összekötve. Ezután kell még megállapítani, hogy az egyes iskola-fentartó testűletek mennyivel és mily módozatokkal járúlnak a nyugdíjalaphoz; továbbá azon iskolákban — mint példáúl Patakon is, — melyeknek tanárai magán-nyugdíjintézettel bírnak, a magán-nyugdíjintézetek tőkéinek fel-