Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1885

14 B) A jog- és államtudományi szakban'. 1. A Tóth-Fischer dijra — 30 frt. — „Adassék elő a hajdani drávántúli magyar megyéknek (ma Szlavónia), továbbá a régi Szlavóniának (ma Horvátország) államjogi helyzete az 1868. 30. t. c. megalkotásáig, történelmi adatok s törvényeink alapján." 2. Az Okolicsányi díjra — 24 frt. — „Adassék elő az államhitel természete s közgazdasági és pénzügyi hatása; részletesen adassanak elő továbbá az államadósságnak a modern államokban előforduló alakzatai, különös tekintettel a magyar állam adósságaira." A kitűzött határidőig, t. i. a húsvételőtti szorgalomszak utolsó napjáig, beadatott összesen g versenymű. Ezek közül 4 az egyházi beszédre, i az exegetikai irodalmi kérdésre, 2 az irodalomtörténetire, i az államjogira s ugyancsak i a pénzügytani pályakérdésre. A pályamüvek bírálatra adatván ki, az eredmény a következő : A Vay-féle kettős díjra, ez iskolai évben, halotti beszéd kívántatott egy kiválóbb egyén halála alkalmából. A kitűzött határidőre beadatott 4 pályamű. Bár e szám nem nagy, tekintve azonban azt, hogy a versenyző művek, mindenikében van valami jóravalóság s mindnyája nagy szorgalommal és lelkiismeretes gonddal dolgozott, a pályázat méltán jó eredményűnek mondható. Legkiválóbb azonban, minden tekintetben, a beadott pályaművek közt a 3-ik számú, következő jeligével ellátott mű: „Az igaznak emlékezete áldott."' Példb. X. 7. Amiért is az első, nagyobb jutalom ennek adandó ki és pedig megérdemlett dicséret mellett. Ezután következik értékre nézve a 2-ik számú beszéd, melynek jeligéje ez: „Szép, akinek jut a dicső vég" sat. Tompa. A második díj ennek adatik ki. Felbontatván a jeligés levelek: az első díjat nyert mű szerzőjéül Rácz Lajos, IV. éves theologus; a második díjra érdemesített mű szerzőjéül pedig Szabó József, IY. éves theologus neve tünt ki. A Vay nagyobb díjra a következő tétel megfejtése volt kitűzve : „Kívántatik Méliusz Péter érdemeinek viéltatása a 16. század hazai exegetikai irodalmában." Célunk volt a tétel kitűzésével ráutalni tanulmányozásra hajló ifjainkat, egy még ma is feldolgozatlan mezőre; értjük a hazai theologiai s ebben különösen az exegetikai irodalmat. Méliuszhoz, a hazai reformáció eme nagy alakjához kötöttük tételünket, hogy ez annál vonzalmasabb legyen; annak a nevéhez, akit sokan s több oldalról tanul-