Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1885

21 mányoztak és ismertettek már; de akivel eddigelé még alig foglalkozott valaki, mint exegetával. Tételünkben meg volt tehát az újdonság ingere is. Hogy megfejtésére emellett is csak egyetlen tanítványunk vállalkozott, annak vagyunk hajlandók tulajdonítani, hogy Móliuszhoz a tanulmányozni kívánók ugyanazon művek használata által juthatván el csupán, egyidejűleg szinte lehetetlen volt, hogy többen is próbálkozzanak. Az egyetlen mű, melynek jeligéje: „Gyönge erővel erős akaratteljesen kielégíti várakozásunkat, nem azért, mert szerzője épen dolgozott és 96 lapnyi papirost jó sűrűn beírt; hanem azért, mert — mint jeligéje mondja — erős akarattal látott a tétel megfejtéséhez s derekasan megfáradt nemcsak Méliusz exegetai érdemeinek, hanem az élettörténetére vonatkozó adatoknak mérlegelésében is. Tehát még többet is tett, mint amennyit a tétel követelt. Műve „Általános áttekintés"'-nek nevezett részében abból indul ki, hogy a reformáció a biblia alapján támadván meg a római katholicismust, a reformátusok szinte kényszerítve voltak a biblia tüzetes tanulmányozására, minek folytán az írás magyarázásnak egy bizonyos fajtája, mindjárt a reformáció kezdetén szükségszerűen is kifejlődött. S e helyes alapvetés után ismerteti röviden Bencédi Székely Istvánt, mint első magyar exegetát. A 2-ik szakaszban a 9-ik laptól a 48-ikig „Méliusz élete" cím alatt, hosszasan foglalkozik a reformátor nevével, születési helyével, idejével, itthoni ós külföldi iskolázásával, egyházszervezeti és hitvitáival, vagyis egész élettörténetet ír, berekesztésül a szerző műveinek címeit is gondosan feljegyezvén. Úgy látszik, hogy amint Méliuszt, a reá vonatkozó művekből gondosan tanulmányozta, nem bírt szabadulni e nagy ember vonzerejétől s kicsinek látván őt, mint csupán exegetát, a keze ügyébe eső adatokból egész képet alkotott; amire különösen az is ingerelte, hogy forrásai között ellenmondásokat tapasztalt, amelyeket részben kiengesztelni, részben azokkal szemben állást foglalni, a Méliusz érdekében való eljárásnak tekintette. El kell ismernünk, hogy e részlet őszinte kutatási vágy s élénk igazságérzet szüleménye. Szerző temérdek könyvet átbúvárolt s forrásaival szemben önállóságra törekedett, s mint ilyen, joggal számithatna teljes elismerésünkre, ha tételünk a Méliusz életének megírását is követelte volna. De mert nem követelte, igen eleget tesz vala szerző, ha Méliusz élettörténetéből csupán annyit von be műve keretébe, amennyi mulhatlanúl szükséges ahoz, hogy őt mint exegetát megérteni lehessen.