Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1902
76 kozni feleslegesnek tartjuk, miután már tavaly is elmondtuk e tekintetben véleményünket s egyes helytelen állításaira magában a műben is rámutattunk. A második számú munka Guizot jeligéjével „Nagy idők, nagy emberek korszaka volt ez“ sokkal jobban megfelel azoknak a követelményeknek, melyeket múlt bírálatunkban röviden kör- vonaloztunk. A reformációt és a 16. századot nemcsak a hit megújításának fogja fel, hanem mint általános megújhodást, egyetemes reformot minden téren, mint forradalmi századot. Jól magyarázza, hogy a reformáció nemcsak Luther műve, hanem a megváltozott világnézet és korszellem természetszerű eredménye, de hibája aztán az, hogy sem a megváltozott világnézet egyes elemeit nem tárja fel, sem Luthernek ehez való viszonyát kellőleg nem világítja meg. Általában a Luther kiváló egyéniségére kevesebb súlyt látszik fektetni s az ő irodalmi és egyházpolitikai tevékenységét nem is tárgyalja. Pedig igen érdekes lett volna, ha jeligéjéhez képest, kimutatja, hogy mennyiben illik a 16. századra a nagy idők elnevezés s ennek a nagy időnek kik voltak nagy emberei. Ez utóbbi kapcsán aztán szólhatott volna Lutherről, az egyházi reformmal kapcsolatban. Schakspeareről bővebben a művészetekkel kapcsolatban; Kopernikusról és Galileiről a tudománynyal, Baconról és Giordano Brúnóról a philosophiával kapcsolatban. A nagy embereknek ezt a jellemrajzát sajnosán nélkülözni vagyunk kénylelenek. Azután bár szerző felfogás tekintetében mélyebben jár, mint versenytársa, odáig nem tud emelkedni, hogy a kornak egységes, hű képét tudná adni. De e fogyatkozások mellett vannak nagy előnyei is. Először van egy egységes vezérgondolata s ez az egyéniségnek felszabadulása és érvényesülése a XVI. században. Szépen fejezi ezt ki a 49. lapon: „A reformáció nemcsak vallásújitás a szó igaz értei mében, hanem a lelki szabadságnak, a lélek önállóságának proclamálása, a melynek gyökerei a renaissance gyökereivel egy földből sarjadtak ki. Azok az eszmék, melyek az újjáéledt művészeteknek alapelveit képezik, alapjai egyúttal a hitnek is : az egyén alkot az ő érzelme, hangulata, az egyén hisz az ő meggyőződése szerint." Ebből a gondolatából is láthatjuk, hogy megtalálta azt a szálat, a mely a reformációt a renaissanccal és humanismussal összekapcsolja. Más helyütt így fejezi ki ezt az összekötő szálat s következő szavakkal emeli ki a reformációnak
