Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901

78

dolkozás hajtotta a munkára, ama részben feledésbe jutott derék elődök megbecsülésére.

Műve olvasása közben jól esik meggyőződnünk, hogy jelszavában nincsen áltatás s nem azért fogott tollat, hogy épen csak írjon, vagy talán kegyelem-falathoz jusson ; hanem sokkal inkább azért, hogy a múlt idők betűiből lélekkel lelket idézzen elő s hit- ből-hitbe szálljon — első sorban önmagának építésére s theológusi gondolkozásának erősítésére.

Pályatételünket annak betűi rendje szerint igyekszik megfejteni. Rövid bevezetés után, a melylyel az isagogikának, mint theol. tantárgynak lassú fejlődését s mai formájára való kifejlését s hazai irodalmunknak e fejlődéshez való viszonyát a legelfogadhatóbb álláspontról méltatja (1—4. 1.) először Varga Istvánt (4—27. 1.) másodszor Sebestyén Istvánt (27—43) végűi Dr. Ballagi Mórt (44—78. 1.) állítja elénk az ő isagogusi értékök és jelentőségük szerint : záradékul pedig visszapillantván mindhármukra s egymáshoz való viszonyukat is meghatározván — boldog reménységgel néz a szabadelvű theológiai irány jövendőbeli, szerinte feletébb kívánatos vívmányai elé.

Ezt a keretet pedig úgy tölti ki, hogy mindhárom írónak közli először rövid életrajzát külön-külön a maga helyén ; majd kivona- tozza mindeniknek a tételhez illő műveit s már e kivonatozás közben iparkodik bepillantani az illetők lelki világába s eltalálni az okot, a mely az iró lelkét ide vagy oda kényszerítette, ilyen, vagy olyan álláspontra juttatta s ebben a mélyebbre való szántásban rendszerint ügyesen találja el a mértéket és szerencsésen megtudja magát óvni mind a felületességtől, mind az okvetetlenkedő kritika túlsá- gaitól. Mikor aztán igy végig ismerteti és végig bírálja az ide tartozó műveket, azzal végzi az egyes írókra vonatkozó munkáját, hogy külön-külön megrajzolja mindeniknek isagogusi jellemképét s mindeniket önmagából műveinek jól megfigyelt jellemvonásaiból.

Vargát és Sebestyént egyformán ingadozónak, kétségek között hányatottnak vallja — igen helyesen, a kik a dogmatika kötelei által köttetve, de a protestántismus vizsgálódási elve által is ihlet- tetve, önmagukkal is küzdenek s haladnának is, maradnának is ; de úgy hogy ez az önmagukkal való küzdelem mindkettőjüknek becsületére válik ; mert emelkedésük szárnyait az egyház sorsa felett való aggódás lohasztja meg.

Nagy becsüléssel szól különösen a Varga „Exegetika theoló-