Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901
18 két ne csak tudományra, hanem erkölcsre és jellemre nézve is erősekké tegyük. Bajnokokká, az élet nagy bajvívóivá akarjuk Önöket képezni; akarjuk, hagy Önök ott kint az életben egytől-egyig diadalmas harcosokként állják meg majd a helyöket. Szomorú dolog lenne, ha Önök nem ezt akarnák s még szomorúbb, ha erre a célra léhán, felületesen, vagy örökös nógatás között készülnének elő. Szomorú dolog lenne, ha csupán a bizonyítványért, ezért a belépti jegyért fáradnának s még szomorúbb, ha ezt is csak mesterkedésekkel, a dolog könnyebb végének keresésével igyekeznének megszerezni. A legszomorúbb pedig az lenne, ha az efféle üzérkedést, sőt szédelgést önmaguk el nem ítélnék s el nem távoztatnák maguktól és maguk közűi. Nemes tanuló ifjúság! Önök már többnyire ismerik, ismerniök kell, hogy mi az a közszellem s hogy minő erős ellenállhatatlan befolyása van annak bármely téren s így az iskolai életben is. Mi, az Önök tanárai, részünkről mindent megteszünk arra nézve, hogy a főiskola közszelleme állandóan a régi, a kipróbált közszellem, a szabad tudományosság, a lelkiösméreti szabadság, a munkában és vallásosságban nyilvánuló erkölcsös élet és a tündöklő magyar hazafiság szelleme legyen és megteszünk arra nézve is mindent, hogy ez a közszellem az Önök közszelleme is legyen. Jogunk és kötelességünk ezt tenni, mert hinnünk kell, hogy Önöket ez a szellem vonzotta ide; mert különben mi értelme lenne annak, hogy Önök ide, a főiskola falai közé, e közszellem erjesztő műhelyébe sereglettek!? Legyenek hát meggyőződve arról, hogy ez a közszellem éppúgy elvégzi majd átalakító munkáját Önökben is, mint a hogyan elvégezte az Önök századokon át idesereglett elődeiben. Nemes tanuló ifjúság ! A miről eddig szólottám, az a tanári közszellem, vagy a mi egyre megy, a főiskola közszelleme. Ámde közszelleme nemcsak a tanári karnak van : van közszelleme a tanuló ifjúságnak, van közszelleme Önöknek, e főiskola tanuló ifjúságának is. Mily boldogok lehetnénk mi, ha ebben a pillanatban elmondhatnék, hogy itt, a mi főiskolánkban az ifjúságot ugyanaz a közszellem élteti, a mi bennünket, a tanárokat ! De fájdalom ! nem mondhatjuk el egészen ; nem mondhatjuk el, hogy az Önök közszellemével teljesen meg lennénk elégedve. Káros, kóros irányai vannak az Önök közszellemének. Engedjék meg, hogy egyet-mást felemlítsek, sőt, he lehet, el is távolítsák azok közűi! Ilyen mindjárt az a hiedelem, sőt már meggyőződéssé, sőt uralkodó hatalommá rögzött szokás, hogy Önök azt a tanuló ifjút
