Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892

nagyobb áldozatok mellett majdan a viszonyaink között lehető legjobbat is képesek lehetünk ezen a téren létrehozni.

Szellemi életünk, egy évi ilyen természetű történetünk legközelebbi napjainak tényeihez tartozik az is, hogy tanári karunk, legalább a vélemények előkészítésénél és a kapacitáció terén élénk munkásságot fejtett ki egy nagyfontosságú, országos érdekű napi kérdés megvitatásában is. Értem a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kezdeményezett, a középiskolák tanárainak országos nyugdíjazásának kérdését, a melynek megbeszélése végett, a miniszter egy értekezletet hívott össze Budapestre, s a melyben főiskolánk képviseletében, a miniszter meghívása folytán, Fejes István, főiskolánk algondnoka és Dr Bartha Béla tanártársunk jelentek meg. Tanári karunk, már az egybehívást megelőzőleg, behatólag foglalkozott ez életkérdés felett s tanácskozásának eredménye gyanánt, Dr Bartha Béla által készítve — fogadja érte derék tiszttársunk őszinte köszö- netünket — egy emlékiratot fogadott el s adott ki kézirat gyanánt, a melyben számadatokkal van a kérdés, protestáns egyházunk érdekéből, minden oldalról megvilágosítva. Két sarkpont körűi fordul meg emlékiratunk. Az egyik az, hogy a kormány részéről ajánlott propositiok alapjukban méltányosak és elfogadhatók, ha egyszer tanáraink sorsán e tekintetben komolyan változtatni akarunk és ezt a protestáns egyház komoly törekvésének ismeri el ; a másik az, hogy módokat ajánl a tervezet azon feltételeinek méltányos és lehető könnyítésére, a melyek úgy mint szándékoltatnak, ránk nézve méltán súlyosak. A miniszteri értekezlet azóta, mint erről mindnyájan részletesen értesülhettünk, megtörtént ; de hogy mi lesz az egész tervezetből, ma még senki sem tudhatja közöttünk. En bízom elöljáróságunk bölcseségében, bizom hálára kötelező jó szívében. De egy szót így magunk között szabad talán ez ügygyei összeköttetésben szólanom, a nélkül, hogy annak súlyt igényelnék. Szabad talán igazgatói tisztemnél fogva, melyből kifolyólag, kötelesség- szerűen ismernem kell tanári karunk helyzetét, s annak a tanszéknek természeténél fogva is, a melyet e főiskolában ez időszerint be- töltenem szerencsém van. A theologiai tanárok — egészen helyesen — ki vannak feltétlenül zárva a tervezetből, s Isten mentsen meg engem s az Ur oltára körűi velem együtt forgolódó társaimat, hogy valaha csak egy falat állami kenyér is tegye megnyugtatóbbá helyzetünket, s ilyen módon „Icönnyebhüljön sorsunfc egy jajjal és hajjal,“ de azt szégyen nélkül merem itt mondani, hogy a protestáns autonómia nagyot tévedne, ha a kedvező alkalom elszalasz-