Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1891

62.'

magyar jogírók, a „Jogtudományi Közlöny“ több folyama, Gide Pál „A nők joga“, Labonlay „Az állam és határai“, Erdélyi, Eötvös munkái vannak idézve.

S ha végig olvassuk figyelmesen az egész munkát, nehézkes, sőt legtöbb helyen lapos stílusa, mindazáltal sokszor bombasztikus kifejezései s számos tévedései daczára azt kell mondanunk, hogy akár a beosztást, a rendszert, akár az alapeszmék helyes voltát, akár a végkifejlést : ama kérdés megoldását, fentartandó, vagy mással helyettesítendő-e házassági vagyonjogunk rendszere, vegyük, őszintén be kell vallanunk, hogy a pályamunka helyes nyomon halad.

S mégis, mégis .... a források nagy számát és gondos idézését, az alapelvek helyes kifejtését és a jó megoldást nem érdeműi, de igen nagy hibákúl kell a szerzőnek betudnunk.

E paradoxont könnyű megfejteni.

A sok forrás felsorolása s lépten-nyomon való idézése szemfényvesztő játék, ismétlődése annak az áldatlan sarlatánságnak, mely irodalmunkban is eléggé otthonos, s fájdalom, újabb időben e derék, becsületes főiskola akadémiai pályázataiba is nagyon befészkelte magát s úgy látszik, a tanárok bírálata, intelme távolról sem érte el a kívánt hatást.

A szerző egész alaposan csak egy munkát olvasott át az egész hosszú sorozatból, Jancsó György „A magyar házassági vagyonjog“ Budapesten 1888-ban megjelent művét, olvasgatta aztán Zlinszky Imre „A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés“ czímű művének elejét s végét, Wenzel „Magyar magánjog rendszere“, Herczegh Mihály „Magyar családi és öröklési jog“, Vécsey Tamás „Római családjog“ czímű munkáiknak egyes szakaszait, a többi munkának legnagyobb részét nem is látta, kisebb részét legalább nem olvasta, hanem ezen művekből, különösen Jancsóeból, itt-ott Zlinszkyéból citálja.

Annyira megy ebbeli lelkiismeretlenségében, hogy még a hivatkozott magyar törvényeket sem olvasta át, annál kevésbbé azon felső bírósági határozatokat, s a döntvénytár ama folyamait, melyekből oly nagy garral citál. Tételről-tételre ki lehet mutatni, hogy Jancsó könyvének mely lapjáról, mely jegyzetéből veszi ezeket, anélkül, hogy elég őszinte volna a forrást megnevezni, vagy az ily idézések kétes értékű dicsőségéről lemondani.

Ép így van a dolog Gide, Madarassy, Tóth Lőrincz, Frank stb. munkáival.